Hírek

A képzés célja az volt, hogy az Európai Néppárt (EPP) értékeivel összhangban a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság helyi közösségi, települési szintű megvalósításának lehetőségeibe nyújtson betekintést. A szakmai előadások mellett a résztvevők gyakorlati példákat vitattak meg az okos városok, a körforgásos gazdaság és a városfejlesztési programok témáiban. A két napos budapesti tréning után a résztvevők ellátogattak a bükkaranyosi LEADER tanyára, ahol az alternatív energiaellátás, a települési-térségi és gazdasági együttműködések sikeres megoldásait láthatták. A program Miskolcon folytatódott, ahol a fiatalok a Miskolc Holding tevékenységét ismerhették meg. 
 


A meghívott előadók és trénerek között volt Frank Spengler, a Konrad-Adenauer-Stiftung képviseletvezetője, Eva Palackova EPP politikai tanácsadó, Berczeli Gábor RSI ügyvezető igazgató, Dalos Péter, a BKK értékesítési vezetője, Német G. Dániel, a Ususty vezetője, Dr. Nagy József, a Bükk-Térségi LEADER projekt vezetője, Olajos László, a Miskolc Holding Zrt. projekt menedzsere, Szemerey Samu, a Lechner Tudásközpont szakértője, Árva László, az ESSCA professzora, Junuz Elkaz, a Let's Do It Movement bosznia-hercegovinai vezetője, Pintér László, az IISD szakértője és Csende Gergely, a Platio marketing vezetője.

A Robert Schuman Institute európai képzési központja elsősorban az Európai Néppárt politikai családjához tartozó pártoknak és politikusoknak szokott igen színvonalas tréningeket, szemináriumokat és konferenciákat szervezni. Ez a szeminárium is a tevékenységük magas színvonalát bizonyította.