Hogyan gazdálkodtak eddig az ellenzéki városvezetők, ha a vírus elleni védekezés kivérezteti a településeiket?

„Szomorú, ha ott tartunk, hogy ezek az intézkedések bedönthetnek egy önkormányzatot” – válaszolta Hegedűs Barbara, a Fidelitas Külügyért felelős alelnöke, Veszprém fideszes alpolgármestere arra a kérdésre, hogy valóban kivéreztetik-e a járvány elleni intézkedések az ellenzéki, „szabad” városokat.

Mindenkit váratlanul értek a jelenlegi állapotok, a világjárvány, de az eddig is stabil gazdálkodással rendelkező városoknak nem kell olyan helyzettel szembenézniük, amely bármennyire is veszélyeztetné működésüket.

Hegedűs Barbara szerint az ellenzéki városvezetőknek komolyan el kell gondolkozniuk, ha a védekezés bedöntheti költségvetésüket, hiszen a kormány 2011 és 2014 között 1369 milliárd forintot fordított arra, hogy konszolidálja, kisegítse az önkormányzatokat. Létrehozta a Modern Városok programját is, melyben – többek közt – megyei jogú városok újulhattak meg. Ezzel szemben most a kormány mindössze 34 milliárd forint hozzájárulást kér a járvány elleni védekezéshez.

A cikk teljes hosszában itt olvasható: https://888.hu/kinyilott-a-pitypang/hogyan-gazdalkodtak-eddig-az-ellenzeki-varosvezetok-ha-a-virus-elleni-vedekezes-kiverezteti-a-telepuleseiket-4241470/

2020.04.09.

Kapcsolat