A szegedi Fidelitas plakátkampányt indít Botka László ellen

Botka László, Szeged polgármestere arrogáns és még a közvetlen munkatársaival is lekezelő stílusban beszél, nem hajlandó eltűrni a kritikát és fáj neki az igazság. Ez a véleménye a helyi Fidelitasnak, amely újabb plakát- és szórólapkampányba kezd Szegeden.

“Botka Lászlóról köztudott, hogy rendkívül arrogánsan viselkedik azokkal, akik őt megkeresik” – így kezdte a szegedi Városháza előtt tartott sajtótájékoztatóját Korponyai Ernő, a Fidelitas helyi elnöke, aki utalt arra, hogy a szocialista polgármester olyan ügyeket is lesöpör az asztalról, amelyek a város színvonalán tudnának emelni.

“Alig van olyan vállalkozó, akiknek az önkormányzat ne lépett volna rá a tyúkszemére. Ezek a dolgok közszájon forognak, mint ahogy az is köztudomású, hogy Botka László, amikor a szeviépes áldozatok megkeresték őt és segítséget kértek tőle, egész egyszerűen úgy reagált rá, hogy eltévesztették a házszámot” – emlékeztetett Korponyai Ernő. A 26 éves politikus szerint talán az sem véletlen, hogy Botka két legfőbb bizalmasa, a jegyző, valamint az alpolgármester fogta a kabátját, leakasztotta a szögről, és otthagyta a városházát, visszavonult a közélettől. “Városházán dolgozó ismerőseink szerint az önkormányzatnál is ugyanígy viselkedik, rendkívül arrogáns, mindenkinek beszól és lekezelően beszél közvetlen beosztottjaival is.”

Korponyai Ernő közölte, Botka László munkatársai a Fidelitast is feljelentették, amikor a “börtönválogatottas” plakátokkal kampányoltak. “Azt mutattuk meg a szegedieknek, hogy Botka László kikkel veszi magát körbe. Megpróbáltak minket is elhallgattatni, nyilvánvalóan látszik, hogy Botka Lászlónak fáj, ha valaki az igazságot szeretné elmondani, és ellenkező álláspontot képvisel” – mondta, hozzátéve: míg Botka bizalmasait első fokon elítélték, addig jogsértés hiányában elutasították Mózes Ervin, Solymos László és Kalmár Gábor keresetét, amelyet a Fidelitas ellen nyújtottak be. A Szegedi Törvényszék első fokú ítélete szerint tehát nem volt jogsértő a Fidesz ifjúsági szervezetének “börtönválogatottas” kampánya.

“Az elmúlt hetek-hónapok történéseiből is kristálytisztán látszik, hogy Botka Lászlónak milyen a szegedi demokráciája: aki nem azt mondja, amit ő szeretne, annak Hallgass a neve, ez jellemzi jelenleg ebben a városban a demokráciát.

Ezért történhetett meg, hogy Botka László a köztiszteletben álló püspöknek, illetve a Szegedi Tudományegyetem rektorának is nekiment pusztán azért, mert egy-egy óvatos kritikát próbáltak vele szemben megfogalmazni” – mutatott rá Korponyai, aki azt is elmondta, újabb plakát- és szórólapkampányt indítanak “Botka nem tűri a konkurenciát” címmel. “A kampánnyal arra szeretnének rávilágítani, hogy milyen Botka viselkedése, és ezt meg szeretnénk mutatni a szegedieknek” – hangsúlyozta Korponyai Ernő.

forrás: szegedma.hu

2019.07.30.

Kapcsolat