Kiharcolta a Fidesz a botrányos zuglói szerződések azonnali felmondását

A Fidelitas tagjai tiltakozó feliratokkal várták a testületi ülésre érkező Karácsony Gergelyt.

Azonnali hatállyal felmondja a zuglói önkormányzat a botrányos parkolási szerződéseket, miután a Fidesz erre vonatkozó javaslata megkapta a szükséges többséget a képviselő-testület hétfői rendkívüli ülésén. Ugyancsak fideszes javaslatra azt is elfogadták, hogy amíg nincs rend ezen a területen, addig ingyenes lesz a parkolás a kerületben élőknek Zugló teljes területén.
 

A tényfeltáró munkacsoport ugyanakkor nem a kormánypártok szándékai szerint alakul meg: míg a Fidesz független szereplőket vont volna be – egy jobboldali, egy baloldali kerület és a főpolgármester delegáltját –, addig Karácsony Gergely javaslatára Zuglón belül tartják a vizsgálatot. A Fidesz értékelése szerint a polgármester fél a felelősségre vonástól.

Az ülés elején „Karácsony Gergely alkalmatlanságának ára: napi 1 millió forint. Ebből elég!” feliratú, illetve a XIV. kerületi parkolójegy mintájára készített, a szerződések felmondását sürgető táblákkal szembesítették a Párbeszéd polgármesterét azzal, hogy a pazarló rendszer lassan 1 milliárd forint veszteséget okoz a kerületnek.

A városvezető azonban a képviselő-testületre igyekezett hárítani a felelősséget, mondván „mi a túrót csináljon”, ha a képviselők döntöttek a szerződés aláírásáról.

Karácsony Gergely alkalmatlan – jelentette ki Rozgonyi Zoltán, a Fidesz frakcióvezetője, aki közölte: nem azt állítják, hogy a polgármester nejlonszatyorban vitte haza a pénzt, de a felelősség őt terheli a szerződésekért. „Miért nem tett ez ellen két évig semmit?” – vetette fel.

Egy kisebb számháború is kibontakozott: az MSZP-s Hajdu Flórián ugyanis kijelentette, a zuglói parkolás nyereséges, erről további vitát folytatni kár. Az MSZP ennek megfelelően nem is támogatta a szerződés felmondását. Rozgonyi Zoltán viszont rámutatott: a Fidesz a jegyző által közölt hivatalos adatokból és a költségvetésből számol, e szerint jelentős kimutatható veszteség van. Titkolóznak – közölte a szintén fideszes Kovács Balázs, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzat még közérdekű adatigénylésre sem adta ki a pontos számokat, sőt december óta a teljesítés-igazolásokat sem teszik hozzáférhetővé a képviselőknek.

Várnai László, a Civil Zugló képviselője úgy számolt: az üzemeltetést harmadáron ki lehetne hozni, az LMP-s Barta János pedig azzal érvelt: a szerződések felmondásával az önkormányzat egy esetleges per esetén sem tudna annyi pénzt veszíteni, mint amennyit elpazarolna a továbbiakban.

(Forrás: magyarnemzet.hu)

2019.05.13.

Kapcsolat