I. Fidelitas Bevonó Tábor

Hagyományteremtő jelleggel rendeztük meg körünkhöz jelentkező fiataloknak az I. Bevonó Táborunkat Zánkán.

Március 8-án vette kezdetét Zánkán az első Bevonó Táborunk. A rendezvény célja az volt, hogy az újonnan jelentkezőkkel megismertessük a szervezetünket és átfogóbb képet kapjanak a politikai közösségünkről.

Péntek este Szabó Krisztián Szilárd, a Fidelitas operatív alelnöke és Bóka Bence, a területileg illetékes regionális igazgató nyitotta meg a tábort. Ezután már el is kezdődött a borkóstoló, ahol a jelentkezők alkotta csapatok 6 darab minőségi borokat kóstolhattak, miközben megismerkedhették a különböző borászati szakszavakat és a különböző bortípusokra általános jellemző fajtajellegeket.
A borkóstoló után egy bulin volt lehetőségük az új tagoknak kikapcsolódni és tovább ismerkedni.

Szombaton délelőtt kezdődött az első előadás "Fiatalok a közéletben" címmel, ahol dr. Illés Boglárka, ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár és Hegedüs Barbara, a veszprémi Fidesz frakcióvezetője volt a vendégünk.

Ezután Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője beszélgetett a résztvevőkkel a fiatalok szerepéről a közéletben. Megtudhattuk azt is, hogy mi motiválta 24 évesen, hogy közélettel foglalkozzon és részt vegyen a Fidesz megalapításában egyetemistaként.

 

 

 


A beszélgetések után a csapatépítésé volt a főszerep, a csapatok a  Közéleti Activityben és a Csapatvetélkedőben mérték össze tudásukat.

2019.03.12.