Fidelitas Országos Választmány

2019. március 1. és március 3. között megrendeztük a Fidelitas Országos Választmányi ülését és közéleti konferenciáját Kecskeméten.

Az Országos Választmány ülésén dr. Fekete Dávid és Böröcz László ismertette az online tagtoborzásunk eredményeit, valamint a szervezetünk vezetőségét érintő változásokat. Ezek keretében a Nemzetpolitikai Kabinet új vezetője Mohácsy István lett, akit regionális felelősökként Petneházy Dávid, Kiss Norbert, Barkóczi Csaba és Varró Zsolt fog segíteni munkájában. A Gazdasági Kabinet is új vezetőséggel folytatja a munkáját, Antal Kristóf kabinetvezetőt Gerván Dániel és Orbán Gergely fogja ezentúl helyettesként segíteni.

Sinkovics Krisztián, szervezetünk Közép-Magyarországi regionális igazgatója ezentúl Kulturális ügyekért felelős igazgatójaként fogja segíteni közösségünket, az ő helyét, mint regionális igazgató, N. Szász Adrián vette át.

Pénteken kihirdetésre kerültek a „Legaktívabb csoport” pályázatunk eredményei is. Első helyezést ért el a tatabányai Fidelitas, másodikat az erzsébetvárosi, valamint harmadikat az ózdi Fidelitas csoportunk. Nekik ezúton is gratulálunk a kiemelkedő aktivitásukért.

Szombaton a konferenciánkat köszöntővel nyitotta meg Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere, Salacz László és Zombor Gábor országgyűlési képviselők, valamint Nemcsik Mátyás, a Fidelitas országos alelnöke.

Az első előadáson vendégünk volt Deutsch Tamás, európai parlamenti képviselő, akivel a közelgő Európai parlamenti választásról és tétjéről beszélgettünk.

Délután Bukta Péter, a KKBK Zrt igazgatójával beszélgettünk a Budapestet érintő fejlesztésekről és azok irányairól.

A konferencia utolsó előadásán Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára volt a vendégünk, akivel a magyar közigazgatásban történt változásokról beszélgettünk és a területet érinti újdonságokat is megismerhettük.

A szombati napot borkóstolóval zártunk, ahol Frittman Tamás ismertette meg velünk borászatának egyes borait.

Az eseményről készült galérinákat ITT tekintheted meg:

 

2019.03.04.

Kapcsolat