Kongresszusi zárónyilatkozat

A Fidelitas, Magyarország legnagyobb politikai ifjúsági szervezete, 2018. október 28-án, Sopronban tartotta XV. Kongresszusát, melynek zárónyilatkozatát a delegáltak egyhangú támogatása mellett fogadta el a szervezet legfőbb döntéshozó fóruma.

 

Fidelitas XV. Kongresszusának 
Zárónyilatkozata

Üdvözöljük, hogy a Kormány kiáll a magyar emberek és a magyar bevándorláspolitika eredményei mellett és elutasítja a Sargentini-jelentés hazugságait.

Büszkék vagyunk rá, hogy már több mint tizenkétezer fiatal kaphatta vissza a sikeres nyelvvizsgájának díját, a beadott igénylések száma közelíti a húszezret. A július elsején bevezetett ingyenes kreszvizsga pedig újabb több ezer, 20 év alatti fiatalnak nyújt támogatást vezetői engedélye megszerzésében. 

Fontosnak tartjuk, hogy a kormány tovább bővítette a CSOK kedvezményezettjeinek körét és a kétgyermekes családok számára is elérhetővé teszi a tízmillió forintos kamattámogatott otthonteremtési kölcsön igénylését és annak felső határát tovább emeli a nagycsaládosok számára. Az intézkedésnek köszönhetően, az otthonteremtési kedvezményt az eddig igénylő 90 ezer családon túl, újabb fiatal házaspárok tudják igénybe venni.

Felháborítónak gondoljuk, hogy az Európai Bizottság vezetői nemhogy nem emelik fel szavukat a határon túli magyarokat ért sorozatos jogtiprásokkal és etnikai fenyegetésekkel szemben, hanem a Bizottság vezetője arra vetemedik, hogy Magyarország történelmének egyik legnagyobb tragédiáját - Erdély elcsatolását - európai ünnepnek nevezze. Mélységesen sértőnek és méltatlannak tartjuk, hogy olyan vezetők irányítják európát, akiknek már nem csak viselkedésük, de szavaik és gondolataik is mellőzik a józanságot és az európai szolidaritást, továbbá ostoba módon arra törekednek, hogy az unió tagjait egymás ellen fordítsák.

Kiállunk a nemzetek Európájának gondolata, a szuverén nemzetek történelmi együttműködésének alapgondolata és az európai értékek képviselete mellett. Hitünk szerint, az európai szabadság, a keresztény morál, a görög filozófia és római jog alappillérein áll, amit évszázadok viszályai, világháborúk, diktatúrák és hatalmasok sem tudtak elsöpörni.


Sopron, 2018. október 27.
 

2018.10.27.

Kapcsolat