Nem engedünk a zsarolásnak!

Judith Sargentini a Soros-szervezetekkel együttműködve egy hazugságkötetet tett leaz Európai Parlament asztalára – mondta Böröcz László országgyűlési képviselő.

Amennyiben a parlament október 16-án megszavazza a Sargentini-jelentésre válaszul készült javaslatot, azzal felszólítja a kormányt, hogy semmilyen módon ne adja át a határvédelmi feladatokat uniós szerveknek, hanem tartsa saját hatáskörben. Ezután a kabinet bármilyen nemzetközi fórumon hivatkozni tud a magyar parlament döntésére – mondta lapunknak Böröcz László fideszes országgyűlési képviselő, a határozat egyik előterjesztője.

Böröcz László 20181015
Amit Nyugat-Európa megtehet, azt a mi esetünkben sérelmezik – hangsúlyozta Böröcz László (Fotó: Hegedüs Róbert)

–  „Önnek mindenhez joga van, de ettől még egy hazaáruló” – mondta a múlt héten a Sargentini-jelentésre válaszul készülő országgyűlési határozat vitájában Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselőnek. Nem túlzás ez?

–  A vitában sok erős kijelentés hangzott el, az ellenzéki képviselők részéről is, nemegyszer durva hangnemben próbáltak érvelni. Ujhelyi képviselő urat pedig érdemes emlékeztetni arra, hogy 2015-ben még maga mondta, hogy soha nem fog megszavazni olyan javaslatot, amely megnyitja a lehetőségét az országot sújtó szankcióknak. Ehhez képest most megszavazta a Sargentini-jelentést, nem úgy, mint számos közép-európai állam nem feltétlenül jobboldali vagy konzervatív politikusa, akik ki tudtak állni Magyarország mellett. Ők tudják, hogy a jelentés valójában a bevándorlásról szól, és tisztában vannak azzal is, hogy ha a brüsszeli vezetők ezt meg tudják tenni Magyarországgal, akkor, ha véleménykülönbség lesz valamilyen ügyben, ugyanilyen eljárásra számíthatnak saját hazájuk esetében is.

– Antonio Tajani, az Európai Parlament (EP) elnöke elítélte a Judith Sargentini és Ujhelyi István elleni támadásokat.

–  Lehet Magyarországra kígyót- békát kiáltani és közben hazugságokat megfogalmazni, de akkor senki ne csodálkozzon azon, ha az emberek részéről van egy elemi felháborodás emiatt. Sargentini asszony egy szélsőbaloldali nézeteket valló holland képviselő, aki a Soros-szervezetekkel karöltve letett egy hazugságkötetet az EP asztalára, ezért felelősséget is kell vállalnia. Ujhelyi István pedig – ahogyan ezt a vitában is elmondtam – mondhat bármit, de az emberek a tereken, a villamosokon, a kocsmákban pontosan azt gondolják róla, hogy a jelentés megszavazásával elárulta a hazáját.

–  Az ellenzék szerint Brüsszel nem Magyarországot támadta meg, hanem arra hívja fel a figyelmet, hogy a kormány lebontja a jogállamiságot.

–  Ez tévedés, hiszen a Sargentini-jelentésnek már a címében is szerepel, hogy az Magyarországról szól. Érdekes, hogy a dokumentum leírja, hogy hazánkban az európai értékekkel összhangban álló alkotmányos rend működik, így viszont felvetődik a kérdés, hogy miért is vannak súlyos problémák a jogállamisággal. Ezenkívül beismerten olyan kérdésekkel is foglalkozik, amelyek nem uniós hatáskörbe tartoznak. Vagyis a jelentés kettős mércén alapul: amit Nyugat-Európa megtehet, azt a mi esetünkben sérelmezik.

–  Van olyan pontja a jelentésnek, ami a kormánypártok szerint is igaz?

–  Egyetlenegy ilyen pont van: ez kimondja, hogy Magyarország nem fogad be bevándorlókat. A hatvankilenc állításból harminchét hazugság vagy csúsztatás, ezenkívül tizenhét olyan pontot is tartalmaz, amellyel kapcsolatban jelenleg az EU-val tárgyalunk. Ebben semmi különös nincs, az összes tagállamnak vannak hasonló ügyei. Ezen–kívül vannak olyan vádpontok is, amelyeket a kormány – az Európai Bizottság (EB) és a Velencei Bizottság kérése alapján – már módosított és lezárt. Ennek ellenére a jelentés újra felhánytorgatja azokat, és ez a gyakorlat az uniós intézményekbe vetett bizalmat is megrendíti.

–  A korrupciós helyzetre is felhívja a figyelmet, amelyre gyakran hivatkozik az ellenzék is. Ennek sincs valóságalapja?

–  Minden ilyen támadás onnan ered, hogy megkezdődött az EP-választási kampány. A korrupciós vádak is ennek a részei, a hazai ellenzéktől azonban ez hiteltelen. Először azt kellene felidézniük, hogy 2002 és 2010 között milyen botrányok fűződtek hozzájuk. Elég csak az elmúlt huszonnyolc év legnagyobb korrupciós botrányát, a 4-es metró ügyét említeni, amellyel kapcsolatban az OLAF több mint százhatvanmilliárd forintos károkozást tárt fel. Elhiszem, hogy fáj az ellenzéknek, hogy jelenleg a közbeszerzéseken nem német, francia vagy osztrák cégek nyernek, és nem kapnak nokiás dobozokban kenőpénzeket, mint Hagyó Miklós idején.

–  A Sargentini-jelentés miatt újabb tájékoztató kampány is indult. Szükség van erre?

–  Természetesen fontos az emberek tájékoztatása. Fel kell hívni a figyelmet, hogy Magyarországot, a magyar embereket el akarják ítélni, amiért úgy döntöttek, nem engedik be a bevándorlókat. Nem engedünk a zsarolásnak, ezt az álláspontot jeleníti meg a kampány is.

–  Mit tudnak elérni az ország­gyűlési határozattal?

–  A határozat egyrészt egy politikai válasz, hiszen ha az EP megszavazott egy ilyen jelentést, akkor fontos, hogy a magyar Országgyűlés világos választ adjon. Másrészt amennyiben a parlament október 16-án megszavazza a javaslatot, azzal felszólítja a kormányt, hogy semmilyen módon ne adja át a határvédelmi feladatokat más uniós szerveknek, hanem tartsa saját hatáskörben. Ezután a kormány bármilyen nemzetközi fórumon hivatkozni tud a magyar parlament döntésére.

(Forrás: Magyar Hírlap)

2018.10.15.

Kapcsolat