Állatvédelmi akciót indított a Tatabányai Fidelitas

A Fidelitas Komárom-Esztergom megyei szervezete, ma, az állatok világnapján elindította állatvédelmi kampányát megyénk több településén.

Állatvédelmi oktatás bevezetését javasoltuk oktatási intézményeknek Tatabánya mellett, Tatán, Oroszlányban, Kisbéren, Komáromban és Esztergomban.

Kupcsok Péter, a Fidelitas Komárom-Esztergom megyei elnöke javaslatot tett a tavaly, a Fidelitas tatabányai szervezete által kezdeményezett sikeres tatabányai állatvédelmi oktatások mintájára a fent említett települések alap- és középfokú oktatási intézményei számára az állatvédelmi oktatás elindítására.

Örömmel fogadtuk, hogy Tatán és Kisbéren a település polgármestere is részt vett a sajtótájékoztatónkon.

Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalabb korosztály már az általános iskolában megtanulja a helyes és felelős állattartás szabályait. Az állatok helyzetén úgy tudunk javítani, ha javítunk az emberek állatokhoz való hozzáállásán. Az ember nem élhet vissza az állatok kiszolgáltatottságával. Az állatvédelmi oktatás az erkölcsi nevelés remek eszköze is lehet.

Tatabányán az idei tanévben is a „Segítőkéz a kutyákért!" egyesület vállalja az oktatások díjtalan megtartását.

A többi településen felvettük a kapcsolatot a helyi állatvédő szervezetekkel, akik támogatásukat fejezték ki közös ügyünkben.

2018.10.05.