A Fidelitas főzésben is aranyat ér

2014. augusztus 16-án a XVI. Halfőzőverseny Gyomaendrődön a Fidelitas is képviseltette magát, csapatunkat erősítették Vincze Géza és Várfi András országos alelnökök, Botka Gábor a Pest megyei választmány elnöke, Hunyadi István Békés megyei alelnök, és Marton Dániel fidelitasos önkormányzati képviselő, valamint több megyei csoport. A verseny nagyon jó hangulatban telt, melynek eredménye a kiürült bogrács, valamint az elnyert arany fokozatú oklevél.

A Fidelitas sátránál látogatást tett Babák Mihály, Szarvas polgármestere, Dr. Szabó Zoltán, Túrkeve polgármestere, Bere Károly Füzesgyarmat polgármestere, volt Fidelitas országos alelnök, Várfi András, Gyomaendrőd polgármestere, Dr. Kulcsár László, a Békés megyei NAK elnöke, Takács Ferenc, Békés megyei önkormányzati képviselő és Buday Péter sztárszakács, valamint Zalai Mihály, Orosháza alpolgármestere, a Békés megyei FIDESZ-KDNP listavezetője is.
 
 
Az ebédnél Zalai Mihállyal és Várfi Péter megyei kampányfőnökkel beszélgettünk a megyei kampányról. Misit, mint volt fidelitasost biztosítottuk, hogy szervezetünk mindent megtesz azért, hogy Békés megyét közösen sikerre vigyük. Beszéltünk a fiatalok helyzetéről, a vidék megtartó erejének növeléséről, valamint Fidelitas csoportok alakításáról.
 

2014.08.18.

Kapcsolat