Feledékeny Dezső?

Kurucz Dániel, a Fidelitas budapesti szervezetének alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a Fidelitas várja Tóth József XIII. kerületi szocialista polgármester megszólalását korábbi alpolgármestere, Hiszékeny Dezső ügyében, akinek mentelmi joga felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész.

A budapesti Fidelitas alelnöke az angyalföldi polgármesteri hivatal előtt tartott szerdai sajtótájékoztatóján felidézte, Polt Péter július 10-én indítványozta Kövér László házelnöknél Hiszékeny Dezső szocialista országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, mert a gyanú szerint a politikus 2013 januárjában - még alpolgármesterként - hivatalos személy általi vesztegetést követett el.

Jelenleg szünetel az Országgyűlés, amely legkorábban ősszel tudja megtárgyalni a mentelmi jog felfüggesztését, azonban mi sérelmezzük, hogy borzasztó nagy a csend ezzel az üggyel kapcsolatban – jelentette ki Kurucz Dániel, aki kifogásolta, hogy Tóth József, a kerület szocialista polgármestere nem nyilatkozik a témát illetően. 

A budapesti Fidelitas alelnöke szerint egy „már-már rejtői eleme is van ennek a történetnek”, ugyanis Hiszékeny Dezső magánnyomozót fogadott fel, hogy „saját tettére emlékeztesse saját magát.” Kurucz Dániel megfogalmazása szerint ez „precedens nélküli az eddigi magyar politikában”, és ebből fakadóan felmerül a kérdés, hogy „Hiszékeny talán feledékeny is.”

Országgyűlési képviselőről van szó, tehát ezt mi egészen elképesztőnek tartjuk, mint ahogy azt is, hogy nem nyilatkozott még, pedig három héttel ezelőtt hozta a sajtó tudomására, hogy magánnyomozót fogadott fel. Ha ez így van, akkor tudomására hozta-e a nyomozó hatóságoknak, a rendőrségnek, vagy a Legfőbb Ügyészségnek, amiket a magánnyomozója esetleg kiderített? Mert ha nem, akkor felszólítanánk, hogy ezt mindenféleképpen tegye meg – hangsúlyozta Kurucz Dániel, aki arról beszélt, Tóth József néhány hónapja még kifejezetten a legjobb barátjaként tüntette fel korábbi beosztottját.


Vajon most is szerepelne vele egy plakáton a közelgő önkormányzati választásokon? Vajon még most is kiállna mellette teljes mellszélességgel? Miért nem tudunk arról, hogy ő, mint Hiszékeny korábbi főnöke mit tud az esetleges korrupciós botrányról, valamint büszke-e arra, hogy „Hiszékeny Dezső átvehette Molnár Gyula volt újbudai szocialista polgármestertől azt a stafétabotot, amivel egy újabb fejezetet nyitottak a XIII. kerületben, a szocialista bűnregényben? – sorolta a kérdéseket Kurucz Dániel.

Úgy fogalmazott, kerületi lakosként „egyáltalán nem büszke arra, hogy Molnár Gyula, Weiszt János és Hunvald György után most a XIII. kerületnél van ez a stafétabot”. Szeretném, ha Tóth József végre tájékoztatna minket az ügy részleteiről, és beszélne Hiszékeny Dezsővel való kapcsolatáról – zárta szavait a budapesti Fidelitas alelnöke. 

Forrás: fidesz.hu

2014.07.30.

Kapcsolat

Központi iroda A Központi Iroda a Fidelitas életének, napi működésének központi szervezését hivatott ellátni. Az Iroda munkatársai: Dóri, Nóri, Zsani, Petra, Márk és Rajmi

fidelitas.hu szerkesztősége Cikk küldése, kapcsolatfelvétel: fidelitas@fidelitas.hu, sajto@fidelitas.hu

Az Iroda elérhetőségei: Cím: Országgyűlés Hivatala (Budapest, Széchenyi rkp. 19, 1055) 623. iroda Telefonos ügyfélszolgálatunk minden hétköznap 8-17 óra között érhető el az alábbi számon: +361 441 5752 E-mail: fidelitas@fidelitas.hu Levélcím: 1055 Budapest, Széchenyi rkp. 19.