„Történelmi lehetőségek” a Budapesti Nagybani Piacon

A Fidelitas Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Kabinet valamint a Megújuló Hangya-2010 Szövetkezet nagy sikerű konferenciát tartott csütörtökön a Budapesti Nagybani Piacon a Magyar Termékház szervezésében. Az eseményen bejelentették, hogy a Fidelitas és az MH-2010 Szövetkezet szakmai együttműködésének köszönhetően a fiatal gazdák térítésmentesen helyezhetik el termékeiket a Magyar Termékház Központjában.
A konferencia Kékedi Tibor, a Budapesti Nagybani Piac Zrt. elnökének köszöntésével kezdődött. Ezt követően az esemény házigazdája, Vékony Ferenc, a Magyar Termékház igazgatója részletesen ismertette a Magyar Termékház Kereskedelmi és Innovációs Központjának létrejöttét, működését, hazai és nemzetközi kapcsolatait.
 

Chladek Tibor, a Fidelitas Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Kabinet vezetője „történelmi lehetőségnek” nevezte, hogy a belföldi- és külföldi kereskedelem egyik legfőbb ütőerének számító Budapesti Nagybani Piacon lévő Termékházban térítésmentesen jelenhetnek meg a magyar termelők termékei. A kabinetvezető elmondta: az elmúlt hetekben végzett országjárása során a Fidelitas fórumain számos fiatal termelővel vette fel a kapcsolatot, akik kivétel nélkül nagy lehetőséget látnak a Magyar Termékházban történő megjelenésben. Ezzel a kezdeményezéssel sikerülhet számukra „hitet, reményt és jövőt adni.” Chladek Tibor úgy fogalmazott: „Egy új korszak hajnalán vagyunk, amelyben mindennél többet fog érni a termőföld, az édesvíz és az egészséges élelmiszer, fontos tehát, hogy ezen nemzeti értékeinket mindennél jobban megbecsüljük.”


Dr. Dinya László professzor, az Megújuló Hangya-2010 Szövetkezet stratégiai alelnöke részletesen ismertette a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai partnereként működő szervezetnek a magyar kecske- és juh ágazati stratégiában, a hazai szövetkezetszervezésben, a keleti nyitással összefüggő termelés- és kereskedelem-szervezésben betöltött szerepét. A szövetkezet – melynek elnöke Töröcskei István, tiszteletbeli elnöke pedig dr. Kopátsy Sándor közgazdász professzor – az elmúlt időszakban egyházakkal, civil szervezetekkel, egyetemi tudásközpontokkal és meghatározó hazai gazdasági szervezetekkel alakított ki együttműködést a magyar vidék felemelése érdekében.

Szekeres Éva, a Fidelitas dél-alföldi regionális koordinátora, önkormányzati képviselő Harta Nagyközség képviseletében üdvözölte a kezdeményezést, amely a mezőgazdasági tevékenységet folytató fiatalok számára nagy lehetőséget jelent. „Azt remélem, hogy a projekt révén a jövőben egyre több fiatal gondolja úgy, hogy érdemes mezőgazdasággal foglalkozni, és egyre többen lesznek azok a kortársaim, akik a működő családi gazdaságokat tovább viszik” – zárta gondolatait a regionális koordinátor.

Havasi Zoltán, a Vasadi Portéka KFT ügyvezetője bemutatta a helyi termelők érdekeit szolgáló komplex felső-homokhátsági településfejlesztési programot. Az ügyvezető beszámolt arról, hogy a 100%-ban helyi önkormányzati tulajdonban lévő vállalkozás a Nemzeti Tanyafejlesztési Programnak köszönhetően Vasadon feldolgozóüzemet és hűtőházat, Monoron pedig üzlethelyiséget hoz létre. 

A konferencia keretében került sor „A magyar ízek kavalkádja” elnevezésű, hazai élelmiszerekből és italokból összeállított, ételkóstoltatással egybekötött termékbemutatóra. A bemutató alatt számos sikeres és innovatív magyar mikro, kis- és középvállalkozás, valamint fiatal termelők mutatták be termékeiket, amelyek a jövőben is megtalálhatóak lesznek a Magyar Termékház folyamatosan bővülő kínálatában.

Mindazok a termelők, illetve hazai vállalkozások, akik szeretnék termékeiket térítésmentesen elhelyezni a Magyar Termékház Kereskedelmi és Innovációs Központ polcain, jelezzék csatlakozási szándékukat a Fidelitas Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Kabinet felé a szekeres.eva@fidesz.hu e-mail címen.

2014.03.21.