Regionális szakmai találkozót szervezett a Dél-Alföldi Fidelitas

Február 7-9-i hétvégén szervezte meg szakmai találkozóját a Fidelitas regionális szervezete. A rendezvénynek az évente megrendezésre kerülő füzesgyarmati disznóvágás adott keretet. A regionális szakmai program szervezője Szekeres Éva, a Fidelitas dél-alföldi régiós koordinátora elmondta, a régiós együttműködés keretében fontosnak tartották, hogy a választások előtt a Fidelitasosok egy szakmai előadás keretén belül is ráhangolódhassanak a kampányidőszakra.
A szakmai kerekasztal-beszélgetés vezetője Ozsváth Kálmán volt, aki az Echo Tv „Visszhang” című politikai-közéleti műsorát vezeti. Meghívott vendégeivel, Pesty László filmrendező- producerrel, az Echo Tv Korrektúra c. műsorának visszatérő vendégével, Bándy Péter politikai újságíróval, ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogásszal, a CÖF jogi szakértőjével, Kiszelly Zoltán politológussal értékelték a jelenlegi politikai helyzetet és sok értékes gondolatot, véleményt osztottak meg a hallgatósággal.
 

Ezt követően Hidvégi Áron a Századvég közvéleménykutatási igazgatója ismertette a résztvevőkkel a legfrissebb felméréseket.
 

A szakmai program után a dél-alföldi Fidelitas értekezletére került sor, ahol Szedmák Tamás, a Fidelitas volt országos alelnöke, dr. Kerényi János, a Fidesz Dél-alföldi Régiós pártigazgatójának munkatársa tartott értekezletet, ahol gyakorlati tapasztalatait osztotta meg a közelgő kampányra vonatkozóan. Az értekezleten felszólalt továbbá Kapus Krisztián országgyűlési képviselő is, a Fidelitas volt országos alelnöke, aki támogatásáról biztosította a kormánypárti fiatalokat.
 
  
 

2014.02.11.

Kapcsolat