Sikeres focikupa a Miskolci Fidelitas szervezésében!

Csoportunk idén először szervezte meg az I. Miskolci Fidelitas Focikupát, melynek a Szabó Lőrinc Általános Iskola tornaterme adott otthont 2014. január 25-n, szombaton.
A Focikupa ötlete még az előző esztendő végén fogalmazódott meg, hiszen mindenképpen szerettünk volna egy olyan tornát szervezni, amire elsősorban a miskolci fiatalok nevezhetnek – mondta Kováts Ágoston a Miskolci Fidelitas elnöke.
 

A Kupára kilenc csapat nevezett, a mérkőzések két csoportban zajlottak szombaton délelőtt 11 órától. Az egész napos program során húsz mérkőzésre került sor, a csoportokból az első két csapat jutott tovább az elődöntőbe, majd szoros mérkőzéseket követően alakult ki a torna végeredménye.
 

A díjátadón Kováts Ágoston megköszönte a csapatoknak, hogy eljöttek erre a tornára és remek játékukkal színvonalassá és emlékezetessé tették a Miskolci Fidelitas Focikupáját. A díjak között szerepeltek Kupák, sportszerek valamint az ünnepléshez elengedhetetlen pezsgők is.
 

Csoportunk minden tagjának köszönjük a szervezésben való közreműködést, jó volt látni, hogy a közös munka eredménye ismét egy sikeres program lett.

fidelitas.hu

2014.01.31.

Kapcsolat