XIII. Esztergomi Polgári Est

2010. szeptember 15.

A "Bűn és büntetlenség" című film vetítését követően a film alkotóival, Novák Tamással és Skrabski Fruzsinával lesz kötetlen beszélgetés.

Helyszín: Művelődési ház

Cím: 2500 Esztergom, Imaház u. 2/A


A film Biszku Béláról, az '56 utáni véres és kegyetlen megtorlások egyik irányítójáról szól. Biszku 1957 és 1961 között volt belügyminiszter, az MSZMP KB zárt ülésein többször felszólalt annak érdekében, hogy a bíróságok súlyosabb ítéleteket hozzanak valamint több fizikai megsemmisítést követelt. Szavait tettek követték, amelyik bíró nem engedelmeskedett, azt leváltották. Miközben az országot rabláncra fűzték, a forradalom tizenhárom napjáért kivégeztek közel 300 embert, bíróság elé állítottak húszezret, miközben kétszázezren elmenekültek az országból. Sokkal kegyetlenebb volt a megtorlás, mint 1848-49-ért, mint 1919 után, vagy a II. világháborút követően összesen.Biszku Béla 1989 óta visszavonultan él és soha senkinek sem nyilatkozott korábbi tetteiről. A film alkotóinak sikerült őt megszólaltatni, megkérdezni tőle, hogy bánja-e és bocsánatot kér-e a történtekért.A belépés díjtalan!További információ: http://fidelitasesztergom.blog.hu/fidelitas.huA szervezők mindenkit sok szeretettel várnak!

Kapcsolat