"Tartjuk magunkat az elveinkhez, vagy nem maradunk talpon" - Reagan 101

Ronald Reaganre emlékezett születésének 101. évfordulóján a Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) az egykori amerikai elnök tavaly felállított szobránál. A megemlékezésen beszédet mondott Rónaszéki Nóra, aki beszédében Margaret Thatcherrel párhuzamot vonva kiemelte: mindkét politikus hitt az értékek állandóságában, s emberek millióit inspirálták, hogy ők is higgyenek az igazságban és mondják is ki azt. A Fidelitas alelnöke mellett beszédet mondott Stágel Bence, az IKSZ elnöke, Horváth János országgyűlési képviselő, Reagan egykori munkatársa és Luke Johnson, az amerikai nagykövetség tisztségviselője.

Eseménynaptár

feb12
Fidelitas Tavaszi Sporthétvége 2012. pályázatok beérkezési határideje

Évről évre megrendezésre kerül a Fidelitas Országos Sporthétvégéje, ahol fociban és kosárban csapnak össze a csapatok. Terveink szerint az idei évben tavasszal is lehetőség lesz megküzdeni egymással. A pályázati kiírást itt olvashatjátok.

feb17
Fidelitas Országos Választmányi Ülés

2012-ben a Fidelitas történetében először Pécsen ülésezik a Fidelitas Országos Választmánya. Jelentkezés és további információ az ov.fidelitas.hu honlapon.

feb18
Fidelitas Jótékonysági Bál

Idén is megrendezi a Budapesti Fidelitas a szervezet Jótékonysági Bálját. Részletek hamarosan!

Elindult a pécsi OV honlapja!

Mint arról már korábban értesítettünk, február 17-18. között kerül sor az Országos Választmány soron következő ülésére. Vendéglátónk ezúttal a Fidelitas pécsi csoportja lesz. A mai nappal elindult a választmányi ülés honlapja, melyet az ov.fidelitas.hu honlapon tekinthetsz meg. Mostantól itt várjuk a jelentkezésedet is! A részvételi díj (amely tartalmazza a szállást, a pénteki vacsorát illetve a szombati reggelit és ebédet) 2.000 Forint. Kérjük, hogy ezt az összeget február 15-ig utald át a Fidelitas K&H Banknál vezetett 10200854-32513673 bankszámlaszámára. A közleménybe ne felejtsd el beírni: „Pécs” és a neved. Találkozzunk!


Csoportjaink


Hangsebességgel Kaposvár felett

1959 fontos és volt a magyar repüléstörténetben. Ebben az évben lépték át a hangsebességet először Magyarországon. A pilóta a kaposvári Knoll Gyula ezredes volt, aki erről is mesélt a kaposvári Fidelitas tagjainak.

Gyürk András volt a Budapesti Választmány vendége

Január utolsó hétfőjén ülésezett a Fidelitas Budapesti Választmánya. Hagyományainknak megfelelően most is igyekeztünk az operatív ügyek tárgyalása mellett olyan vendéget is hívni, aki átfogó képet adhat a BV tagjainak egy-egy aktuálpolitikai kérdésben. A vendégünk ezúttal a Fidelitas alapító elnöke, Európai parlamenti képviselőnk Gyürk András volt, akivel Böröcz László koordinációs alelnök beszélgetett. A beszélgetést azzal kezdte, hogy leszögezze, nem előadást szeretne tartani, nagyon számít a jelen lévő aktív Fidelitasosok visszajelzéseire, véleményére a beszélgetés témáival kapcsolatosan.

Uniós csúcstalálkozó: fontos lépések a fiatal munkavállalók érdekében

Az Európai Néppárt ifjúsági szervezete (YEPP) szerint történelmi jelentőségű, hogy a fiatalokat sújtó munkanélküliség kérdése szerepel az uniós állam- és kormányfők által elfogadott záródokumentumban. Dömötör Csaba, a YEPP magyar elnöke kiemelte: hosszú idő óta ez az első alkalom, hogy a tanácsi következtetések konkrét lépéseket írnak elő a fiatalok helyzetének javítására.

Alpolgármesteri látogatás a kiskőrösi Fidelitas csoportnál

Január 29-én tartotta soron következő csoportgyűlését a kiskőrösi Fidelitas csoport. A rendezvényen meghívott vendégként részt vett Kiskőrös város alpolgármestere, Horváth János is.

"Az Új Nemzedék Jövőjéért Programmal idén végre célegyenesbe fordultunk" - interjú Mihalovics Péter miniszteri biztossal

A fiatalok hazai lehetőségeiről és problémáiról, azok megoldásáról, az Új Nemzedék Jövőjéért Programról és a 2012-es évről beszélgettünk Mihaolvics Péter miniszteri biztossal, a Fidelitas Országos Választmányának elnökével.

Vezetőképző, nyári tábor és sporthétvége: lehet pályázni!

A Fidelitas Országos Elnöksége a jobb tervezhetőség miatt egy csomagban, az év elején hirdeti ki az éves rendezvényekről szóló pályázatokat. A Közéleti Akadémiára történő jelentkezésről, illetve a nyári tábor és a sporthétvége megrendezéséről szóló pályázati anyagokat az alábbiakban olvashatjátok.

Videóajánló