Cikkarchívum

2012. május 17.
"Jobb adni, mint kapni" elnevezéssel országos jótékonysági önkéntes akciót indított a Fidelitas. A Fidesz ifjúsági társszervezete olyan gyermekekkel foglalkozó intézmények jelentkezését várja, akik önkéntes fiatalokat fogadnának. A felajánlás keretében a Fidelitas tagjai felújítási munkákkal és gyermekfelügyelettel szeretnék segíteni ezen intézmények életét. A jelentkezést az onkentesseg@fidelitas.hu címre várják.
2012. május 16.
Az Európai Néppárt ifjúsági szervezete (YEPP) közös nyilatkozatban tette közzé javaslatait a fiatalokat sújtó munkanélküliséggel kapcsolatban. Dömötör Csaba, a szervezet magyar elnöke elmondta: az állásfoglalást 33 jobboldali ifjúsági szervezet fogadta el a YEPP legutóbbi, lisszaboni tanácsülésén. A javaslatok megfogalmazásakor figyelembe vették a tagállami terveket, így a magyarországi Új Nemzedék Programot is. A rendezvény résztvevői találkoztak a portugál miniszterelnökkel, mint az a fenti képen is látható.
2012. május 12.
"A budapesti és a Pest megyei Fidelitas mindig is fontosnak tartotta, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a társadalmi felelősségvállalásra, a szolidaritásra, és az aktív részvételen alapuló közösségépítésre" - mondta Böröcz László, a Fidelitas koordinációs alelnöke az óbudai sajtótájékoztatón. A Közösségi Activity nevet kapta a kezdeményezés, aminek köszönhetően egész Budapest és Pest megye, ki-ki a saját környékén valamilyen közhasznú társadalmi akciót szervezett. A programsorozat egy nagy közös játszótér felújításban csúcsosodott ki Óbudán.
2012. május 11.
Múlt hétvégén találkoztak a képzés utolsó hétvégéjén az akadémisták, ahol ismét neves előadók tartottak nekik előadásokat. Vendégünk volt Réthelyi Miklós leköszönő nemzeti erőforrás miniszter, Cséfalvay Zoltán gazdasági államtitkár, Gál András Levente kormánybiztos, Gyürk András EP képviselő, a Fidelitas alapító elnöke, Kubatov Gábor, a Fidesz országos pártigazgatója, Szita Károly kaposvári polgármester, Dömötör Csaba YEPP elnök, Téglásy Kristóf ifjúságpolitikai főosztályvezető és Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) elnöke is.
2012. május 11.
Egyedülálló újdonságot jelentett a Fidelitas életében a Magyary Akadémia, mely a jog és a közigazgatás témái iránt érdeklődő fiataloknak nyújtott betekintést a vizsgált területekre. Kormányzati döntéshozók után Szentkirályi-Szász Krisztina helyettes államtitkár és Gulyás Gergely országgyűlési képviselő előadásával ért véget a Fidelitas első ilyen jellegű képzése. Az Akadémia utolsó két előadásának hallgatói a hatásvizsgálati folyamatokba és a jogalkotás parlamenti szakaszába nyerhettek betekintést.
2012. május 9.
Kiskőrös városa közel 1 milliárd forintot nyert a városközpont teljes rekonstrukciójára, melynek munkálatai már javában folynak a városban. A rekonstrukció néhol olyan átalakításokat követelt, amely során fákat kellett kivágni. Ez ösztönözte az „Ültess fát mozgalom” újabb faültetési akcióját. A városban indult kezdeményezés célul tűzte ki, hogy faültetéssel kívánja még szebbé tenni lakókörnyezetet.
2012. május 9.
A Hanns Seidel Alapítvány szervezésében magyarországi tanulmányútra érkeztek a német parlament ösztöndíjasai május 1-től május 4–ig. A fiatalokat nagyon színes program várta hazánkban, többek között Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes tartott előadást számukra a jelenlegi magyar politikai helyzetről, továbbá részt vettek egy budapesti városnézésen, valamint megfordultak Nógrád megyében is.
2012. május 9.
"A mai nap Zánka történetében egy új fejezet megnyitásának napja. Legfőbb ideje, hogy a táborkomplexum elfoglalja méltó helyét a magyar közéletben" - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, a Zánka újratöltve! elnevezésű szakmai egyeztető tanács fővédnöke a tanács alakuló ülésén. Mihalovics Péter miniszteri biztos bejelentette: a Facebookon kampányt indítanak, arról kérdezik a fiatalokat, hogy ők milyen programmal töltenék fel Zánkát.
2012. május 7.
A Győri Fidelitas rendezvényén Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára tartott előadást, s felelt a kérdezők - Radnóti Ákos a szervezet győri elnöke és Fekete Dávid alelnök - kérdéseire. Az államtitkár elmondta: Magyarország nagyon komoly támogatást és bátorítást kapott az elmúlt két évben, kiálltak mellettünk európai tagállamok és az Európai Néppárt frakciója is az Európai Parlamentben. Németh szerint az elmúlt hetek történései azt bizonyítják, hogy a magyar kormány mindent megtett az IMF-fel való tárgyalások megkezdéséért és ezek az előzetes intézkedések sikeresek voltak. Magyarországnak nem pénzre, hanem egy pénzügyi védőhálóra van szüksége- tette hozzá Németh Zsolt.
2012. május 7.
A Fidelitas XVII. kerületi csoportja által indított Magán-Közélet beszélgetősorozat következő vendége Pokorni Zoltán országgyűlési képviselő, Budapest XII. kerületének polgármestere lesz 2012. május 9-én.
2012. május 5.
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Cséfalvay Zoltán gazdasági államtitkár, Gál András Levente kormánybiztos, Gyürk András EP képviselő, a Fidelitas alapító elnöke, Kubatov Gábor, a Fidesz országos pártigazgatója, Szita Károly kaposvári polgármester, Dömötör Csaba YEPP elnök, Téglásy Kristóf ifjúságpolitikai főosztályvezető és Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) elnöke is elfogadta Ágh Péter Fidelitas elnök meghívását a Fidelitas Közéleti Akadémiájára. Az öt modulból álló képzés – melyek között brüsszeli tanulmányútra is lehetőség nyílott – május 4-6. között zárul Tihanyban.
2012. május 3.
Székesfehérvári országjárásán Cser-Palkovics András polgármester, Róth Péter alpolgármester és Balogh Gergely megyei önkormányzati képviselő, a Fidelitas operatív alelnöke fogadta Mihalovics Pétert, az Új Nemzedék Jövőjéért felelős miniszeri biztost, a Fidelitas Országos választmányának elnökét.
2012. április 28.
Távozzon végleg a magyar politikából Gyurcsány Ferenc volt szocialista kormányfő, ha nem tud elszámolni a szakdolgozatával, mert ebben az esetben méltatlanná válik a közszereplésre - mondta Mihalovics Péter, a Fidesz ifjúsági társszervezete, a Fidelitas országos választmányi elnöke szombaton Budapesten, a szervezet Gyurcsány Ferenc II. kerületi háza előtt tartott demonstrációján.
2012. április 26.
A Fidelitas Humán Kabinetjének Sport Munkacsoportja szeretettel hív mindenkit soron következő kabinetbeszélgetésére, aminek vendége Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért felelős államtitkára lesz. Ha többet szeretnél tudni a magyar sport jelenéről és jövőjéről vagy csak szívesen beszélgetnél sportügyekről az olimpiai bajnok államtitkárral, akkor szeretettel várunk.
2012. április 25.
A KIM Igazságügyi és magánjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkára egy informatív prezentáció segítségével mutatta be a Fidelitas Magyary Akadémiáján részt vevőknek az elmúlt két év Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot érintő jogalkotási tevékenységet, valamint általános képet adott a jogalkotás közigazgatási menetéről és a különböző egyeztetési folyamatokról.

összesen: 3326 db | 15 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó