2012. január 23.
A Fidelitas Országos Elnöksége a jobb tervezhetőség miatt egy csomagban, az év elején hirdeti ki az éves rendezvényekről szóló pályázatokat. A Közéleti Akadémiára történő jelentkezésről, illetve a nyári tábor és a sporthétvége megrendezéséről szóló pályázati anyagokat az alábbiakban olvashatjátok.
Fidelitas Közéleti Akadémia 2012 – Pályázat
A nagysikerű Fidelitas Közéleti Akadémiát idén is meghirdeti az országos elnökség és a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány. A pályázati kiírást itt olvashatjátok.
PÁLYÁZAT
A "Fidelitas Közéleti Ifjúsági Akadémia 2012" képzésére.
Meghirdeti a Fidelitas Országos Elnöksége és a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány (SZPMA).
I. A KÉPZÉS CÉLJA:
a) az utánpótlás felkutatása a fiatalok között;
b) a fiataloknak minél szélesebb körökben történő bevonása a tudatos közéleti felelősségvállalásba;
c) a fiatalok gyakorlatszerzése a politika világában;
d) a fiatalok megismerjék egymást, a közélet szereplőit és viszonyait;
e) új típusú politikai kultúra alapjainak alakítása;
f) az értékekhez kötött szervezeti és egyéni működés fejlesztése;
g) a közösségépítés.
A Fidelitas és az SZPMA ezeknek a céloknak a megvalósítására hozta létre a Fidelitas Közéleti Ifjúsági Akadémiát, mely a Fidelitas tagjainak képzésével foglalkozik.
Az SZPMA által létrehozott Közéleti Képviselői Akadémia és a Fidelitas Közéleti Ifjúsági Akadémia együttműködése lehetővé teszi, hogy a politikát szakmaként gyakorlók és a politika háttérvilágában önkéntes aktivistaként tevékenykedők részben megegyező tematikákat egységes szemléletmódban sajátítsanak el, így is erősítve a polgári oldal szellemi - lelki integrációját.
A párhuzamosan folyó képzési programok találkozási pontjai abban is segítséget nyújthatnak, hogy a hivatásszerű politizálásra készülők, illetve már folytatók ne szigetelődjenek el a legfontosabb választói közönségüktől és segítőiktől.
II. PROGRAMJÁNAK FELÉPÍTÉSE:
Az Akadémia feladata, hogy képzési programokkal szolgáljon azoknak, akik vállalják a polgári - keresztény - nemzeti értékközösség politikai képviseletét.
Az akadémia képzése öt modulban zajlik, melyet hagyományosan Tihanyban rendezünk meg. Minden modul három napot foglal magába (péntek - vasárnap), más - más a témája, így a résztvevők új ismeretekhez és egységes szemlélethez jutnak. A modulokban az ismereteket a fiatalok szakmai előadásokon, gyakorlati tréningeken és gondolatkeltő beszélgetéseken sajátíthatják el neves és közismert előadóktól, valamint hivatásos kommunikációs szakemberektől.
A képzés nyelve magyar.
A fiatalok felkészítésénél külön hangsúlyt fektetünk a hatékony kommunikációs magatartás kialakítására, miközben továbbra is állítjuk: értékek, valóságos tartalom nélkül nincs hiteles és középtávon hatásos kommunikáció.
A tematikák az adott terület általános ismertetetése mellett elsősorban a magyar társadalom jelen állapotát mutatják be, illetve gyakorlati készségek elsajátítását is lehetővé teszik. Céljuk elsősorban annak a "polgári" szemléletnek a közvetítése, mellyel a képzésben résztvevő az adott tematikát meg tudja közelíteni, saját világnézetében és a magyar valóságban el tudja helyezni.
Fontos szempont a "main stream gondolkodás" tematikára vonatkozó tartalmaihoz való kritikai viszony kialakítása.
A képzés részvevőinek a modulokon a részvétel kötelező!
III. TEMATIKÁK:
A képzés tematikája az alábbi modulokra épül:
1) Csapat -, ill. szervezetépítés, kommunikációs tréning, konfliktuskezelés
2) Önkormányzati politizálás
3) Ifjúságpolitika, ifjúsági intézményrendszer, ifjúságkutatások
4) Megjelenés a médiában
5) Közpolitika
IV. KIVÁLASZTÁS ÉS ÉRTÉKELÉS:
A vezetőképzőre való jelentkezés alapvető feltétele a Fidelitas tagság. A jelentkező fiataloknak pályázatot kell benyújtaniuk a Fidelitas elnöksége felé, amely egy amerikai típusú fényképes szakmai önéletrajzból, egy, a pályázó személyére vonatkozó - közéleti személyiség által írott - ajánlásból, valamint egy dolgozat (három A4-es gépelt oldal) megírásából áll, melynek címe:
Hogyan működtetnék sikeresen egy Fidelitas csoportot?
A képzés teljes költségét a Fidelitas Közéleti Ifjúsági Akadémia fedezi, ezért a tanfolyamon való részvétel ingyenes, DE kötelező!
Az Akadémiát sikeresen elvégző fiatalok - mint akkreditált képzőhely- az SZPMA és a Fidelitas névre szóló oklevelét kapják kézhez, amely egyúttal lehetőséget biztosít az Alapítvány további képzésein is részt venni.
V. TECHNIKAI TUDNIVALÓK:
A pályázatok BEÉRKEZÉSI határideje: 2012. február 29.
A pályázatokat levélben, e-mailben, vagy személyesen (Képviselői Irodaház, 1358 Budapest, Széchenyi rkp. 19.) lehet eljuttatni a Fidelitas Központi Irodája számára.
Levélcím: Fidelitas, 1428 Budapest, Pf. 59.
E-mail: fidelitas@fidelitas.hu
Telefonszám: 06-1/441-5402
A Fidelitas Országos Elnöksége nevében:
Ágh Péter
elnök
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Fidelitas Nyári tábor 2012 - PályázatA Fidelitas Országos Elnöksége pályázatot ír ki a XV. Fidelitas Nyári Tábor megrendezésére
Gyenesdiás, Keszthely, Jászberény, Csopak, Eger, Kecskemét, Debrecen, Gyula, Tokaj, Fonyód, Zánka, Doboz-Szanazug, Bükkszék, Siófok. A Fidelitas történetéből soha nem felejtik ki azokat a helyeket, ahol nyári tábort rendeztek. A tizenötödik helyszín szervezője akár a Te csoportod is lehet! Várjuk csoportok, csoport összefogások, vagy akár megyék jelentkezését is a nyári tábor megrendezésére! Határidő: 2012. április 22.!
A pályázatban részt vehetnek a Fidelitas csoportjai és megyei szervezetei.
A tábor tervezett időpontja: 2012. augusztus 1-5. (szerda-vasárnap)
A pályázatnak tartalmaznia kell:
- a tábori program tervezetét
- a helyszínek
- a szállás- és étkezési lehetőségek
- a befogadóképesség bemutatását
- a tábor költségvetés-tervezetét
- új, a csoportkohéziót elősegítő programok/játékok felvonultatása
Figyelem!
A tábor befogadóképességének minimum 250 főnek kell lennie!
Előnyt jelent, ha a csoport minél nagyobb önerővel rendelkezik. A Fidelitas Országos Elnöksége tábor szervezését anyagilag támogatni szándékozik, anyagi lehetőségének függvényében, de minimum 2.500.000 Forint értékben.
A pályázatokat a Fidelitas Központi Irodába kell eljuttatni postai úton (1428 Budapest Pf.: 59.) vagy e-mailen (fidelitas@fidelitas.hu).
Beküldési határidő: 2012. április 22.
A Fidelitas Országos Elnöksége nevében:
Ágh Péter
elnök
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Fidelitas Országos Sporthétvége 2012 - Pályázat
Évről évre megrendezésre kerül a Fidelitas Sporthétvége, ahol fociban és kosárban csapnak össze a csapatok. Az elmúlt két évben labdarúgásban a Heves megyei Öko Zako és a Békés megyei Füzesgyarmat csapata lett a bajnok. Az idei évben - amennyiben mindkét időpontra érkezik érvényes pályázat - kettő alkalommal is lehetőség lesz megküzdeni egymással: tavasszal és kora ősszel. Az ezzel kapcsolatos pályázati kiírást itt olvashatjátok.
A Fidelitas Országos Elnöksége pályázatot ír ki a Fidelitas Sporthétvége megrendezésére. Az idei évben két időpontra is lehet pályázatot benyújtani:
- a Tavaszi Sporthétvége 2012 áprilisának egyik hétvégéjén (húsvét után, de még a vizsgaidőszak előtt) kerül megrendezésre
- az Őszi Sporthétvége 2012 szeptemberének vagy októberének egyik hétvégéjén kerül megrendezésre
Versenyeket legalább két sportágban kell rendezni:
1. kispályás foci
2. kosárlabda, vagy streetball
Előnyt jelent:
1. a rendező csoport által vállalt minél nagyobb önrész
2. minél több fedett sportolási helyszín biztosítása (időjárási körülmények miatt)
3. verseny megrendezése még egy sportágban
4. verseny megrendezése uszodai sportágban
5. további programlehetőségek a versenyeken részt nem vevők számára.
Előnyt jelent, ha még nem rendezett az adott csoport sporthétvégét, illetve, ha minél nagyobb önerővel rendelkezik. A Fidelitas Országos Elnöksége a tábor szervezését anyagilag támogatni szándékozik, anyagi lehetőségének függvényében, de minimum 500.000 Forint értékben.
A Tavaszi Sporthétvégére a pályázati anyagokat 2012. február 12-ig,
az Őszi Sporthétvégére a pályázati anyagokat 2012. május 20-ig kérjük beküldeni a Fidelitas Központi Irodába a fidelitas@fidelitas.hu e-mailre, vagy a 1428 Budapest Pf.: 59. levélcímre.
A Fidelitas Országos Elnöksége nevében:
Ágh Péter
elnök
fidelitas.hu