Tóbiás és Varju - Egyik kutya, másik eb

A Fidesz és a Fidelitas felszólítja a két baloldali politikust, hogy fizessék vissza a jogtalanul felvett közpénzeket – emelte ki sajtótájékoztatóján Balogh Gergely, a Fidelitas operatív alelnöke.
Tóbiás József jelenleg Érden lakik, ami 25 kilométerre van a fővárostól, ennek ellenére az elmúlt évtizedben a parlamenttől 234 kilométerre lévő Nyíregyházát jelentette be állandó lakhelyeként, és ez alapján vett fel költségtérítést. Ez az Országgyűlés Hivatalának adatai alapján kiadott tájékoztatás szerint is 50 millió forinttal több, mint amennyire jogosult lett volna a szocialista pártelnök – mondta Balogh Gergely, az MSZP Jókai utcai székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján. A fidelitasos politikus ennek kapcsán megjegyezte, hogy Tóbiás először bérelte, majd megvette az érdi Hagyó-villát.
 
Varju László – bár kisebb összeggel, de ugyanazon elv mentén -, miután megszűnt előző parlamenti mandátuma hat havi juttatásnak megfelelő összeget vett fel, ami nettó 1,4 millió forintot jelent – közölte Balogh Gergely. Mint ismert, Varju László május óta ismét az Országgyűlés tagja, hiszen megkapta annak a Molnár Csabának a mandátumát, aki a DK színeiben lett európai parlamenti képviselő.
 
A Fidelitasos politikus tájékoztatása szerint, amikor számon kérték ezt Varjun a baloldali politikus úgy reagált, ő ezt a pénzt „visszafizette a fideszes rendszernek”, azzal, hogy a Papcsák Ferencnek jogerősen megítélt kártérítést fizetett rágalmazásért. Ez mintegy egymillió forint volt.
 
Mind a két ügy teljes mértékben felháborító, és hiába próbálja a baloldal a megújulást eljátszani, Varju és Tóbiás is csalt és lenyúlta a közpénzt – hangsúlyozta. Éppen ezért a Fidesz és a Fidelitas arra szólítja fel a két baloldali politikust, hogy fizessék vissza a jogtalanul felvett közpénzeket – emelte ki, hozzátéve, hogy azt is el tudják fogadni, hogy valamilyen jótékony célra ajánlják fel a pénzt. Ugyanakkor megjegyezte, hogy természetesen a felajánlást ne az MSZP pártalapítványának tegyék.
 
fidesz.hu-fidelitas.hu
 

2014.08.11.

Kapcsolat