Pest Megyei Választmány

A Fidelitas Pest Megyei Választmánya május 7-én, csütörtökön este tartotta meg alakuló ülését, melyen részt vett Vincze Géza országos alelnök is. A szavazás eredményeképp a Választmány elnöke Szente Olivér lett.
A Választmány ülése az elmúlt két év értékelésével vette kezdetét, melyet a leköszönő elnök, Botka Gábor, valamint az ügyvezető alelnök, Földvári László tartottak meg a jelenlévők számára. Ezután került sor az új megyei tisztségviselők megválasztására.
 
Botka Gábor kifejtette, az elmúlt két év eredményes és meghatározó volt a Fidelitas Pest megyei szervezete számára; a tagok az országos programokon nagy számmal voltak jelen, a választásokat megelőző kampányokban pedig nagy erőkkel vették ki részüket a munkából.
 
A Megyei Választmány elnöki tisztségéért a tagság jelölése alapján Földvári László, valamint Szente Olivér szálltak versenybe. Mindkét jelölt fontosnak tartotta a megyei élet színesítését, a közösség további építését, illetve a szakmai-baráti kapcsolatok mélyítését.  A szavazatok összesítése után kiderült, a Választmány kis különbséggel Szente Olivért választotta elnökéül.
 
Az elnök megválasztása után az alelnökök választása következett. A tagok részéről több jelölés is érkezett. A szavazatok alapján végül Földvári László megyei ügyvezető alelnök, Bernula Tímea, Török Balázs, valamint Szalai Ferenc pedig megyei alelnökök lettek.
A Választmány ülése közös fotózással zárult.

2015.05.11.

Kapcsolat