Nagy sikert aratott a Fidelitas I. Országos Pályaorientációs Képzése

A Fidelitas első alkalommal szervezte meg Országos Pályaorientációs Hétvégéjét, melynek helyszíne a szerencsi Rákóczi-vár volt. A képzést kifejezetten pályaválasztás előtt álló fiatalok számára szervezte a Fidelitas, melynek fő szervezője és ötletgazdája dr. Koncz Zsófia, a Fidelitas ifjúsági ügyekért felelős alelnöke volt. A pályaorientációs hétvégére 31 középiskolás fiatal érkezett az anyaországból, Erdélyből és Kárpátaljáról, az esemény pedig az információátadásra fókuszált. A fiatalok meghívott előadók segítségével rengeteget tudhattak meg a felsőoktatási intézményekről, a felvételiről, a különböző szakmákról, hallgatói életről, valamint önmagukról és saját képességeikről is. Egy szakképzett pszichológus ugyanis a képzés ideje alatt folyamatosan foglalkozott a résztvevőkkel.
A modern technika adta lehetőségek által egy pályaválasztás előtt álló fiatal megannyi helyről kap útmutatást, vagy akár célzott reklámot arról, hogy merre érdemes indulnia, milyen hivatást válasszon. Ezt pedig csak bonyolítja, hogy mindannyiunk számára általában vett cél megtalálni egy olyan életen át tartó szakmát, amely érdeklődési körünknek középpontjában áll. Ebből kiindulva szervezte meg a Fidelitas a pályaorientációs hétvégét az egyéni szempontokat és elvárásokat is figyelembe véve. A fiatalok által előzetesen kitöltött űrlap alapján körvonalazódtak a jelentkezők számára legnépszerűbb szakok, nevezetesen a pszichológia, a jog, a pénzügy és számvitel, valamint az osztatlan tanárképzési szakok. Ezen szempontok szerint kerültek meghívásra a neves és szakképzett előadók.

A képzés megnyitóján, május 27-én Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere, Böröcz László, a Fidelitas elnöke és dr. Koncz Zsófia, a Fidelitas alelnöke köszöntötte a résztvevőket, melyen jelen volt továbbá Szabó Árpád, tankerületi igazgató is.
 
 
A megnyitó után, elkezdődött az első csapatépítés, ahol Dorgainé Botos Hedvig pszichológus kezdte meg a foglalkozást a 31 fős csoporttal. A szombati nap „A legnépszerűbb szakok bemutatása egyetemi oktató szemszögéből” című előadással kezdődött. A beszélgetés résztvevői Dr. Pavlik Lívia, a Corvinus Egyetem kancellár asszonya, Dr. Erdős Éva, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar dékán-helyettes asszonya, Dr. Barzó Tímea, a Miskolci Egyetem Civilisztikai Intézet Polgári Jogi Intézeti Tanszékének vezetője, és Dr. Szabó Antal, a Nyíregyházi Egyetem Bessenyei György Tanárképző Központ tanárképzési főigazgatója voltak. Az előadást dr. Koncz Zsófia, a Fidelitas alelnöke moderálta.

A kerekasztal-beszélgetést követően Szily Nóra, műsorvezető, riporter és pszichológus tartott motivációs előadást a képzésen résztvevő fiataloknak. A másfélórás előadáson műsorvezető asszony elmondta, mi lehet a siker titka, hogyan fejleszthetjük önismeretünket és mire használhatjuk azt a pályaválasztás során.
 


Délután a csoport két részre oszlott, az egyik fele Dorgainé Botos Hedvig pszichológussal folytatta a csapatépítést, a másik fele városnézésen vett részt Szerencsen, majd cseréltek. Este dr. Rétvári Bence államtitkár úr beszélgetett a fiatalokkal, aki személyes tapasztalatait is elmondta a pályaválasztással kapcsolatban. Ezt követően újabb kerekasztal-beszélgetés következett, ahol egyetemisták beszéltek felsőoktatási élményeikről: milyen az első év, hogyan kell készülni a vizsgákra, milyenek az előadások és szemináriumok, valamint hogyan osztják be napirendjüket. A beszélgetésen Soltész Mercédesz, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem joghallgatója, Tóbis Fanni, az Eötvös Loránd Tudományegyetem pszichológus- és joghallgatója, Kovács Péter, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem biomérnök hallgatója, valamint Csider Márk, a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakos hallgatója vettek részt. A beszélgetést Bodrogi Richárd, a Fidelitas Humán Kabinet vezetője moderálta.

A képzés harmadik napja szintén kerekasztal-beszélgetéssel kezdődött, amelyen a diákok a legnépszerűbb szakokról beszélgethettek a már szakmákban dolgozókkal. Az előadáson Iszák Tibor, Sonkád község polgármestere és mesterpedagógus, a Csaholci Általános Iskola igazgatója, a Mesterpedagógusok Sonkádi Szabadegyetemének főszervezője, Dr. Takács István, a Szerencsi Bonbon Kft. ügyvezető igazgatója, dr. Virágh Előd, a Budapesti Ügyvédi Kamara Ügyvédjelölti Tagozatának elnöke és Viszlai István, a Magyar Diáksport Szövetség Regionális Irodájának vezetője vettek részt. A beszélgetést Sélley Fanny, a Szerencsi Fidelitas Csoport tagja moderálta.
 
   


Délután a pályaválasztás előtt álló fiatalok Dorgainé Botos Hedvig pszichológus vezetésével még egy záró önismereti tréningen vettek részt, majd megosztották véleményüket a képzésről a szervezőkkel, és átvették emléklapjukat. A diákok közül többen is eldöntötték a képzés hatására, hogy merre szeretnének elindulni, milyen szakokat fognak megjelölni, de a többiek is egyetértettek abban, hogy rengeteg információval lettek gazdagabbak, és sokkal könnyebb dolguk lesz a pályaválasztás során.

A Fidelitas is sikeresnek tekintette a képzést, és szeretné folytatni jövőre is a hasonló témájú rendezvények szervezését. A következő pályaorientációs hétvége során a szervezet lehetőséget szeretne biztosítani arra, hogy még több középiskolás vehessen részt a szakmai képzésen, ugyanis a pályaválasztás nehézsége egy általános probléma a fiatalok körében.

 

 

2016.06.01.

Kapcsolat