Munkahelyteremtés és fejlesztéspolitika - ülésezett az Országos Választmány

2012. december 4.

A munkahelyvédelmi akcióterv keretein belül bevezetett, a 25 éven aluli pályakezdők munkáltatói köztehermentes foglalkoztatásával 7100 fiatalt alkalmaznak, ami a 69 ezer munkanélküli pályakezdő több mint 10 százaléka. Erről Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár beszélt szombaton a Fidelitas országos választmányi ülésén. A fejlesztéspolitika új irányait Csepreghy Nándor helyettes államtitkár ismertette. Menczer Erzsébet, országgyűlési képviselő, a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének az elnöke a velünk kötött együttműködési megállapodás üzenetéről beszélt. Vendégünk volt még többek között Dömötör Csaba, a YEPP elnöke és Kovács Patrik, a FIVOSZ elnöke.

Mihalovics Péter, a Fidelitas Országos Választmányának elnöke megnyitójában kiemelte, hogy a mai fiatalok értékválsággal terhelt világban kénytelenek boldogulni, ezért a Fidelitasnak origókat kell biztosítania a fiatalok számára, s az igazodási pontok biztonságot jelenthetnek számukra.
 
 
A fiatalok elvándorlásával kapcsolatban úgy fogalmazott: a cél az, hogy a külföldön megszerzett európai szintű tudást Magyarországon, a magyar gazdaság és társadalom hasznára tudják hasznosítani a ma még külföldön élő vagy tanuló fiatalok.
 
Orbán Viktor miniszterelnök november 6-án egy interjújában azt mondta: a magyar gazdaságpolitika a munkahelyvédelmi akciótervvel megteremti a növekedés alapjait, „ezért Magyarországon a következő évben lesz növekedés”.
 
 
A nemzetgazdasági tárca szerdai közlése szerint a 15–74 év közötti foglalkoztatottak létszáma közel 71 ezer fővel emelkedett, az egy évvel ezelőtti 3 millió 864 ezerről 3 millió 935 ezer főre. A kormányzat munkaerő-piaci intézkedései a kedvezőtlen külpiaci környezet negatív hatásai ellenére is alkalmasak a pozitív trendek fenntartására és a foglalkoztatási ráta további emelésére.
 
 
Czomba Sándor szerint a számok azt bizonyítják, hogy „ez a program sikersztori”, és a kabinet a következő években is működtetni fogja. Az államtitkár ismertette, a szintén a munkahelyvédelmi akcióterv keretein belül beindított lakhatási támogatás iránt eddig több mint ötezren érdeklődtek, és több mint háromszáz fő már a kérelmét is beadta.
 
Elmondta azt is, a mentorprogramba 4-5 ezer fiatalt szeretnének bevonni, és komoly eredményeket vár a kormány a fiatalok civil szervezeteknél való foglalkoztatásának támogatásától is, ezzel gyakorlatot szerezhetnek a pályakezdők is. "Minden eszközt, lehetőséget meg fogunk ragadni annak érdekében, hogy minél több fiatal Magyarországon képzelje el a jövőjét".
 
 
Az államtitkár elismerte, hogy a 15–24 év közötti korosztály esetében a legnagyobb a lemaradása a magyar foglalkoztatásnak az uniós átlaghoz képest. Tulajdonképpen agyelszívás zajlik, ugyanis Magyarországról sokkal nagyobb arányban vándorolnak külföldre a magasabb képzettséggel rendelkezők, mint a környező országokból – jelentette ki. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a zuhanást a kormány megállította, sőt lassan elkezdődött az emelkedés is a fiatalok foglalkoztatását illetően.
 
 
Csepreghy Nándor, a Fidelitas korábbi operatív alelnöke, jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára a fejlesztési lehetőségekről tartott előadást. Rámutatott annak a jelentőségére, hogy az uniós forrásokat ösztönző programokra kell fordítani. 
 
 
Kovács Patrik, a Fiatal vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) alapító elnökével Szepesfalvy Anna választmányi alelnök beszélgetett a fiatal vállalkozók helyzetéről, jelenlegi és jövőbeni lehetőségeiről. A beszélgetés során kiderült, hogy a magyar fiataloknak csak 3,7 százaléka vállalkozik, ami nemzetközi viszonylatban nagyon alacsonynak mondható, de az Új Széchenyi Terv keretében induló fiatalok vállalkozóvá válását segítő pályázat komoly segítséget jelenthet a generáció tagjainak. Mint mondta, a FIVOSZ már meglévő kapcsolatrendszerre támaszkodva érdemi segítséget nyújtanak ők is a fiatal vállalkozóknak.
 
 
A konferenciát követő zárt választmányi ülésen Ágh Péter Fidelitas elnök beszámolt az elmúlt időszak olyan elnökségi döntéseiről, amelyek a választmány tagjaira is feladatot rónak. Gratulált Fekete Dávidnak, akit a közelmúltban győri alpolgármesterré választottak. Ismertette a Rónaszéki Nóra és Vincze Ágnes által koordinált Csillagszóró jótékonysági akció teendőit, a kabinetvezetői pályázatok eredményét, a belső pályázati rendszert és az 1945 és 1956 közötti politikai rabok és kényszermunkások szervezeteivel kötött együttműködési megállapodást.
 
 
 
Ezt követően Menczer Erzsébet, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének (SZORAKÉSZ) elnöke szólt a már említett együttműködési megállapodásról. Mint mondta, a megállapodás így összefogja azokat az embereket, akik a nemzeti ellenállásban, 1945 és '56 között helytálltak Magyarországon és megmutatták, mit jelent az, hogy magyarság, haza- és családszeretet. Ezek a szervezetek azért dolgoznak, hogy az új nemzedékkel megismertethessék a "valódi történelmet".  
 

Elmondta, azért választották a Fidelitast, mivel annak elnöke már több éve rendszeres vendég rendezvényeiken, szónokként és résztvevőként. Édesapja, néhai Menczer Gusztáv, a SZORAKÉSZ korábbi elnöke arra intette, hogy a fiatalokra építsenek, így bíznak az együttműködés sikerében és abban, hogy a fidelitasosok helyben is felveszik a kapcsolatot azokkal, akiket a kommunizmus üldözött. 
 
 
Ezt követően Mihalovics Péter választmányi elnök koordinálásával Dömötör Csaba YEPP elnök, Losonczi-Tóth József, a Fidelitas Nemzeti Ifjúsági Tanácsba delegált tagja, Siklódi Levente, a nemrégiben átadott Új Nemzedék Ház vezetője és Vörös Ádám, a Fidelitas alelnöke, a zánkai Új Nemzedék Központ ügyvezetője részvételével kerekasztal beszélgetés következett, melyen szó esett az Új Nemzedék Program megvalósulásának üteméről, az Új Nemzedék Ház létrehozásáról, a zánkai tábor megújításáról, hazánk nemzetközi megítélésről, a Nemzeti Ifjúsági Tanács megalakulásáról és az ifjúsági szervezetek lehetőségeiről.
 
 
A vacsora előtt Mihalovics Péter és Ágh Péter mondott pohárköszöntőt a Fidelitas alapításának 16. évfordulója alkalmából. A Fidelitas elnöke aláhúzta: szervezetünk legnagyobb erőforrásai azok a fiatalok, akik munka után, tanulás mellett építik a Fidelitast. 
 
 
Az ülés kötetlen beszélgetéssel zárult, majd ennek végeztével a résztvevők a Csillagszóró 2012. Jótékonysági Esten vettek részt, amelyet a zuglói Fidelitas közreműködésével rendeztek. 
 
fidelitas.hu
 
Küldd el ismerősnek emailben!
Tárgy: Munkahelyteremtés és fejlesztéspolitika - ülésezett az Országos Választmány
Címzett: *
Feladó: *
Megjegyzésed:

További hírek

Elkezdődött a Fidelitas megújult vezetőképzője 2014. október 22. 19:27

Parlamenti képviselőnk és száznál több önkormányzati képviselőnk közül sokan végezték már el a Fidelitas Vezetőképző Tanfolyamát, amely több, mint 10 éve készíti fel tagjainkat a helyi vagy éppen országos közéletben való szereplésre. Idén a vezetőképző tanfolyam első hétvégéjének Balatonszemes adott otthont. A 2014-es évfolyam 12 résztvevője az ország különböző pontjából érkezett a tréningre.

Budapesti Választmány vendégségben a Fradinál 2014. október 22. 19:21

A Fidelitas szempontjából is rendkívül sikeres önkormányzati választás után a Budapesti Választmány ezúttal rendhagyó helyszínen ült össze; Kubatov Gábor pártigazgató, egyben a Fradi elnökének meghívására a csapat új stadionjába látogatott, ahol egy interaktív beszélgetés után az arénába is betekintést nyert.

Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégia workshop 2014. október 21. 10:01

Első nagyszabású rendezvényét tartotta meg a Fidelitas Innovációs Kabinet az őszi idény nyitásaként; október 15-én a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) fehér tárgyalójában Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégia (S3) workshop-ot szervezett. Az eseményen az S3 stratégiájával kapcsolatos beszámolókat hallgathattak a résztvevők, emellett egy szimulációs játék során próbálhatták ki a megyei workshop-ok hangulatát. Az érdeklődő fiatalok a Nemzeti Innovációs Hivatal gyakornoki programjairól is tájékozódhattak.