Mihalovics Péter közleménye az Európai Tanács fiatalokat érintő nyilatkozatáról

2012. január 31.

Az Új Nemzedék Jövőjéért Program alkotói üdvözlik, hogy az Európai Tanács tagjai által hétfőn elfogadott közös nyilatkozat egyik fő célja a munkanélküliség, és különösen a fiatalok munkanélküliségének visszaszorítása, amely a közelmúltban a magyar kormány által elfogadott Új Nemzedék Jövőjéért Programban is hangsúlyos.

Hazánkat kifejezetten érinti a fiatalok munkanélkülisége: egy 2010-es felmérés alapján míg az Európai Unióban minden második 20-24 évesnek van munkája, addig Magyarországon csak minden harmadik fiatal dolgozik. A pályakezdők munkanélküliségének fő okai között említhető a munkaerő-piaci igényeknek nem megfelelő képzési rendszer, a gyakornoki helyek alacsony száma, az öngondoskodás és felelősségvállalás hiánya és az elhúzódó gazdasági válság hatásai.

A Tanács szerint fokozottan ösztönözni kell, hogy a fiatalok munkatapasztalatot szerezzenek és jelen legyenek a munkaerőpiacon. A cél, hogy a fiataloknak legkésőbb néhány hónappal tanulmányaik elvégzését követően lehetőségük legyen arra, hogy elhelyezkedjenek a megfelelő munkakörben, tovább tanuljanak, illetve tanulószerződéses gyakorlati képzésen, vagy szakmai gyakorlaton vegyenek részt.
 
Mindez összhangban van a magyar kormány szakképzési és felsőoktatási rendszer újjászervezéséért tett erőfeszítéseivel. A fiatalokért és fiatalokkal megalkotott Új Nemzedék Jövőjéért Program is a karriert és az egzisztencia témakörét azonosította az egyik fő beavatkozási területként. A kormány elképzelési szerint az „Ifjúság karrier-életpálya” modellprogram életvezetési és pályaválasztási segítséget tud majd nyújtani a fiataloknak három fő életszakaszban: 16 éves korban, az egyetem első éve után, illetve az egyetem utolsó éve előtt. Ez nemcsak az elhelyezkedésben nyújt majd segítséget, hanem az átképzéssel, továbbképzéssel és vállalkozással kapcsolatos tervekben is.
 
A cél, hogy a tanulmányait folytató fiatal még a döntése előtt rendelkezzen a továbbtanulással és munkavállalással, vállalkozással, vagy akár pályaváltással kapcsolatos releváns információkkal. A programban szereplő Pályaorientációs Tanácsadói Rendszer kiemelt projekt és európai uniós forrásokból kívánjuk megvalósítani.
 
Egyetértünk az Európai Tanács azon felvetésével, mely szerint a rendelkezésre álló uniós forrásokat a munkahelyteremtés és a növekedés céljaira kell átcsoportosítani, felhasználni. A foglalkoztatás ösztönzése, különösen a fiataloké nagyon fontos, hiszen jelenleg több mint 23 millió munkanélküli ember van az unióban.
 
Mihalovics Péter,
az ifjúságpolitika koordinációjáért felelős miniszteri biztos,
a Fidelitas Országos Választmányának elnöke

fidelitas.hu
 
 
 
Küldd el ismerősnek emailben!
Tárgy: Mihalovics Péter közleménye az Európai Tanács fiatalokat érintő nyilatkozatáról
Címzett: *
Feladó: *
Megjegyzésed:

További hírek

"Jobb adni, mint kapni" - országos akciót indít a Fidelitas 2012. május 17. 14:39

"Jobb adni, mint kapni" elnevezéssel országos jótékonysági önkéntes akciót indított a Fidelitas. A Fidesz ifjúsági társszervezete olyan gyermekekkel foglalkozó intézmények jelentkezését várja, akik önkéntes fiatalokat fogadnának. A felajánlás keretében a Fidelitas tagjai felújítási munkákkal és gyermekfelügyelettel szeretnék segíteni ezen intézmények életét. A jelentkezést az onkentesseg@fidelitas.hu címre várják.

33 jobboldali ifjúsági szervezet közös nyilatkozata a fiatal munkanélküliséggel kapcsolatban 2012. május 16. 12:13

Az Európai Néppárt ifjúsági szervezete (YEPP) közös nyilatkozatban tette közzé javaslatait a fiatalokat sújtó munkanélküliséggel kapcsolatban. Dömötör Csaba, a szervezet magyar elnöke elmondta: az állásfoglalást 33 jobboldali ifjúsági szervezet fogadta el a YEPP legutóbbi, lisszaboni tanácsülésén. A javaslatok megfogalmazásakor figyelembe vették a tagállami terveket, így a magyarországi Új Nemzedék Programot is. A rendezvény résztvevői találkoztak a portugál miniszterelnökkel, mint az a fenti képen is látható.

Együtt, egymásért - Önkéntes társadalmi akciókat szervez a Budapesti Fidelitas 2012. május 12. 16:47

"A budapesti és a Pest megyei Fidelitas mindig is fontosnak tartotta, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a társadalmi felelősségvállalásra, a szolidaritásra, és az aktív részvételen alapuló közösségépítésre" - mondta Böröcz László, a Fidelitas koordinációs alelnöke az óbudai sajtótájékoztatón. A Közösségi Activity nevet kapta a kezdeményezés, aminek köszönhetően egész Budapest és Pest megye, ki-ki a saját környékén valamilyen közhasznú társadalmi akciót szervezett. A programsorozat egy nagy közös játszótér felújításban csúcsosodott ki Óbudán.