Megkezdte munkáját a Fidelitas Innovációs Kabinet

Ünnepélyes keretek között tartotta meg alakuló ülését a Fidelitas Innovációs Kabinet április 16-án, szerdán este. A rendezvény díszvendége Spaller Endre, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke volt, aki megnyitó beszéde után szakmai nyitottsággal és érdeklődéssel csatlakozott a kerekasztal-beszélgetéshez is.
Az innováció ma már az élet minden területére kihat, és az ország felemelkedéséhez elengedhetetlen a gyorsan fejlődő terület fiatalok általi megismerése és aktív bevonódásuk elősegítése – fogalmazott dr. Urbán Viktor, az újonnan alapított Fidelitas Innovációs Kabinet elnöke. Az elnök az alapítás okaival és a terveivel kapcsolatos összefoglalója után Spaller Endrének, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnökének adta át a szót, aki az elmúlt évek sikereiről, a terület fejlődéséről és a szükséges kormányzati támogatásáról beszélt a jelenlévőknek. Az ülés utolsó hivatalos megszólalója a kabinet alelnöke, Görgényi Máté volt, aki az Innovációs Kabinet adta lehetőségekről és kilátásairól mondott néhány szót. A formális és kötött menetrendet hamar váltotta a kötetlen kerekasztal-beszélgetés, amihez mindenki csatlakozott. A Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke érdeklődve hallgatta a hozzászólásokat, illetve fontosnak tartott szakmai kérdéseket is feltett.
 


A kerekasztal-beszélgetés rövid bemutatkozással indult; hamar megmutatkozott, hogy a jelenlévők személyisége, érdeklődési köre igazán szerteágazó, így a sokszínű kabineti munka garantált a jövőre nézve. A megjelentek közül többen már jelenleg is innovációs
szakterületen tevékenykednek, de a többség a kabinethez való csatlakozás útján szeretné a témát közelebbről megismerni. A közel másfél órás, jó hangulatú diskurzus keretén belül az ország innovációs sikereiről, kiemelkedő képviselőiről, támogatási lehetőségekről, megvalósításokról is szó volt. Külön hangsúlyt kapott a csoportos együttműködés kihívása, az ország fiatal vállalkozóinak ösztönzése, illetve az innovatív szellem oktatásban való megjelenése. Az ülést a kabinet elnöke zárta technikai tudnivalókkal, majd a rövidtávú tervek ismertetése után invitálta a jelenlévőket a havonta tervezett összejövetelekre.

Ha szeretnél csatlakozni a Fidelitas Innovációs Kabinet munkájához, természetesen örömmel várjuk jelentkezésed az innokabinet@gmail.com címen.

Baracskai Anikó
sajtófelelős

2014.04.22.

Kapcsolat