Az esemény egy kötetlen beszélgetéssel kezdődött, majd az igazgató úr körbevezetett minket az otthonban. Megtudhattuk hogyan telnek a mindennapok, milyen nehézségek merülhetnek fel és hogyan orvosolják az esetlegesen felmerülő problémákat. A fiatalok 25 éves korukig maradhatnak és támaszkodhatnak az itteni nevelőkre. Különböző csoportokban élnek, amire mint egy családra tekinthetnek. Ez abban is megnyilvánul, hogy az idősebbek kísérik a kicsiket a délutáni különórákra, legyen az karate vagy bármilyen fejlesztő foglalkozás. Segítenek a ház körüli teendőkben, vasárnaponként pedig együtt főznek. A sportnak is meghatározó szerepe van a gyermekek életében (mikor megérkeztünk akkor is éppen egy asztalitenisz bajnokságról tértek vissza a gyerekek). Nem csupán az egészség megőrzése miatt tartják fontosnak a mozgást, hanem ez olyan sikerélményt tud nyújtani, ami segít háttérbe szorítani a rossz emlékeket. Nyaranként táborozásra van lehetőségük, amin a szülők is részt vehetnek, ezáltal is biztosítva azt, hogy a családi kapcsolatok ne szakadjanak meg teljesen.
 

A személyes megismerkedésnél igazán lelkes fogadtatásban volt részünk. Egy kislány szinte sorban mindenkit megszólított, hogy elmondhasson egy viccet. Egy másik gyermek jövőbeli terveiről mesélt nekünk, miközben a szobáját mutatta meg. Szerencsésnek vallotta magát, hogy testvérével ketten egy szobában élhetnek. Majd két kisfiú megragadta a kezemet azt hangoztatva, hogy – jó, de most már nézzétek meg a mi csoportunkat is - úgyhogy gyorsan eleget is tettünk kérésüknek. Ezen felbuzdulva meg is ölelte az egyik látogató társamat, pusztán hálából.

Összességében a mindenki által Robi bácsiként hívott igazgató fogalmazta meg az otthon szellemiségét: „Nálunk a gyerek a legfontosabb.” Ez pedig a délután folyamán bizonyosságot is nyert.

Pethő Sarolta

Budapest 9. kerületi Fidelitas csoport) beszámolója