Hagyományt teremtenének - Megemlékezés a délvidéki hideg napok áldozatairól

Határon túli magyar ifjúsági szervezetekkel közösen emlékezett meg a Fidelitas az újvidéki vérengzés szerb és zsidó, valamint a délvidéki hideg napok magyar áldozatairól vasárnap délután a Margitszigeten. A megemlékezés elején Böröcz László, a Fidelitas ügyvezető alelnöke és Henter Lilla, a Fidelitas alelnöke Szegedinszki Krisztiánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) ifjúsági fórumának képviselőjével együtt tartottak sajtótájékoztatót.
Az esemény aktualitását az adta, hogy 1945. február 15-én kezdődött meg egy délvidéki magyar falu, Mozsor lakosságának kitelepítése, gyűjtőtáborba hurcolása, valamint több mint félszáz helybéli azonnali kivégzése. „Ma azért gyűltünk itt össze, hogy emlékezzünk arról, hogy milyen tragédia történt, és azért is vagyunk itt, hogy soha többé ne történhessen ilyen” – mondta Böröcz László. A megemlékezés végén a határon túli magyar szervezetek képviselői a Dunába öntötték az Olt, a Vág, a csallóközi Duna, a zentai Tisza, a Kőrös és a tiszakeresztúri Tisza vizét, melyet kis palackokban hoztak magukkal, majd közösen elénekelték a Himnuszt. „Ahogy a folyó elszalad, mi is túllépünk a sérelmeken, de mindig emlékezni fogunk, soha nem feledjük el a halottaink emlékét és ezeket a borzalmas eseményeket" - hangsúlyozta Henter Lilla.
 
 
A Fidelitas egy közös nyilatkozatot is elfogadott a határon túli ifjúsági szervezetekkel, mely szerint minden év február 15-én megtartják majd a megemlékezést. A nyilatkozat szerint a szerb, zsidó és magyar áldozatoknak járó tisztelet közös kinyilvánítása mellett más államok áldozatainak emlékét is tiszteletben tartják, valamint elismerik a második világháború során a magyar hadsereg és közigazgatás által okozott sérelmeket.  A Kárpát-medence magyar ifjúsági szervezeteinek vezetői bíznak abban, hogy nyilatkozatuk is a két ország, Magyarország és Szerbia közötti megbékéléshez, a múltban esett sérelmeink orvoslásához, és ezáltal a közös ügyek rendezéséhez vezet.
 
 
Támogató szervezetek a Fidelitas mellett:
Magyar Ifjúsági Tanács (Erdély)
Minta (Erdély)
Hunyad Megyei Ifjúsági Keresztyén Egyesület (Erdély)
Ifjúsági Keresztyény Egyesület (Erdély)
Magyar Ifjúsági Értekezlet (Erdély)
Itthon Fiatalon Mozgalom (Erdély)
Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (Erdély)
Via Nova Ifjúsági Csoport (Felvidék)
Diákhálózat (Felvidék)
Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fóruma (Délvidék)
Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (Kárpátalja)

 

2014.02.17.

Kapcsolat