Fidelitas Sportkonferencia 2015

A felejthetetlen nyári szabadegyetem után november elején újabb nagyszabású rendezvényre vártunk minden érdeklődő fiatalt. Tavaly konferenciával egybekötve szerveztük meg a már hagyományossá vált Fidelitas sporthétvégét. A nagy sikerre való tekintettel az amatőr bajnokságok mellett idén is olyan előadókat, sportolókat, sportvezetőket és közéleti szereplőket hívtunk meg, akikkel közösen megvitathattuk a sporttal kapcsolatos aktuális kérdéseket.
Péntek délután a regisztrációt követően Jakab Jácint és Nemcsik Mátyás, a Fidelitas alelnökei köszöntötték a rendezvény résztvevőit, majd megkezdődtek az amatőr bajnokságok, a foci, röplabda, pingpong és sakk versenyek. A szombati hivatalos megnyitón köszöntőt mondott Böröcz László, a Fidelitas elnöke, Fekete Dávid, Győr alpolgármestere, a Fidelitas Győr-Moson-Sopron Megyei Választmányának elnöke, Radnóti Ákos, Győr alpolgármestere, Kara Ákos, infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár, Simon Róbert, országgyűlési képviselő, valamint Kozmann György, sportért felelős helyettes államtitkár.
 
 
Ezután Schmitt Pál, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, a MOB tiszteletbeli elnöke, olimpikon, sportdiplomata Szabadidősport, tömegsport címmel tartott előadást.  Előadásában hangsúlyozta, hogy a sport hiánya semmi mással nem pótolható, az egészséges élethez elengedhetetlen legalább heti két alkalommal, 40 percet mozogni. Schmitt Pál külön hangsúlyozta a sport nevelő, tanító funkcióját, illetve szót ejtett a kedvenc sportágairól is.
 

A konferencia első kerekasztal-beszélgetésén Krecz Tibor, a debreceni Nagyerdei Stadiont üzemeltető MSE Kft. marketingigazgatója, Kubatov Gábor országgyűlési képviselő, a Fidesz pártigazgatója, az FTC elnöke és Török Gábor az MLSZ elnökségi tagja válaszolt a magyar labdarúgással kapcsolatos kérdésekre. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a magyar labdarúgást a „szerencsétlenség újratermelődése” jellemzi, aminek következtében leszakadtunk a világ és Európa élvonalától. Ezt a folyamatot csak akkor lehet megváltoztatni, ha a hazai közeg alapjaiban alakul át, amit viszont rendkívül hosszú és összetett stratégiával lehet elérni. A beszélgetés során a résztvevők beszámolót hallhattak az FTC és a DVSC csapatának üzleti modelljéről, az új létesítmények működtetéséről, a TAO-rendszer szükségességéről, valamint a magyar klubok nemzetközi megítéléséről is. Krecz Tibor a labdarúgást olyan üzleti üstökösként határozta meg, amelynek lényege a tömegszórakoztatás és a sport. Kubatov Gábor a sport közösség és jellemformáló erejét emelte ki, ami akkor tartható fenn, ha sikerül mellérendelni a szükséges anyagi forrásokat is. Török Gábor szerint attól függ, hogy az utóbbi évek munkája milyen eredménnyel jár, hogy sikerül-e a jövőben megtalálni a magyar labdarúgás számára azt az „erkölcsi iránytűt”, aminek hiánya arra a negatív pályára lökte a hazai futball közeget, amit az utóbbi évtizedekben tapasztalhattunk. A magyar válogatott Norvégia elleni pórselejtezője kapcsán mindhárman azt mondták, ilyen helyzetben nem lehet úgy hozzáállni egy mérkőzéshez, párharchoz, hogy ne bíznánk a sikerben. Viszont ez továbbra is csak egy pillanat, egyetlen esemény lesz azon az úton, amelyen a magyar labdarúgás 2010 után elindult.
 
 
Szombat délután az amatőr bajnokságok döntői következtek, este pedig az eredményhirdetés. Az amatőr bajnokságok eredménye itt érhető el.
 

A sportkonferencia második kerekasztal-beszélgetésén Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója és Schneller Márton Domonkos, a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Kft. stratégiai igazgatója válaszolt a magyarországi nyári olimpia rendezésével kapcsolatos kérdésekre. Nagy Zsigmond kiemelte, hogy a magyar sportnak megvan a megfelelő ereje ahhoz, hogy Magyarország olimpiát rendezhessen. Példaként említette, hogy az idei ifjúsági olimpiai játékokon (amelynek házigazdája 2017-ben Győr lesz) a magyar versenyzők az éremtáblázat 4. helyén végeztek, a játékokon pedig összesen 50 országból indultak versenyzők. Amennyiben Magyarország elnyerné a 2024-es olimpia rendezési jogát, az több évtizedre szóló lendületet adna az országnak, amiből mindenki gazdagodhatna. A magyar pályázat számára a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új koncepciója kínált lehetőséget, amely a korábbiaknál kisebb költségvetésű, hosszabb távon, multifunkcionális módon hasznosítható létesítmények építését ösztönzi, és lehetővé teszi azt, hogy a játékok helyszínét több városra, vagy akár több országra terjesszék ki. Ennek ellenére a magyarokat leszámítva minden pályázó egy városra készített tervekkel készül. A magyar pályázat így egyedinek fog tűnni, ugyanis Budapesten kívül más hazai városokat is bekapcsolna a játékok lebonyolítására, ezáltal korszakhatárt jelenthet az olimpiai mozgalom történetében. Schneller Márton Domonkos azzal érvelt a pályázat mellett, hogy annak sikere esetén számos közlekedési és egyéb infrastrukturális beruházás, amelyekről hosszú ideje beszélünk (pl. új híd Budapesten, M0-ás körgyűrű befejezése, 3-as metró teljes körű felújítása) gyorsabban valósulnának meg. A Fővárosi Közgyűlés várhatóan 2016 februárjában dönthet a pályázat gerincét alkotó úgynevezett „Master Plan”-ról. Két tervezett helyszín pedig egy évvel később már komoly versenyek lebonyolításával bizonyíthat a nemzetközi közvélemény felé, Magyarország pedig érzékelheti majd, mekkora lehetőséget hordoznak magukban olyan sportesemények, amelyek mérete meghaladja az eddig itthon rendezett versenyekét. 2017-ben Budapest a vizes világbajnokságnak, Győr pedig az európai ifjúsági fesztiválnak ad otthont. 
 
 
Vasárnap délelőtt a sporthétvége résztvevői három legendás magyar sportolóval, Nagy Tímea olimpiai bajnok vívóval, Pálinger Katalin válogatott kézilabdázóval és Gergely István olimpiai bajnok vízilabdázóval találkozhattak. Az egykori sikerek felidézése mellett mindhárman hangsúlyozták, hogy egyéni botlásaikból, kudarcaikból rendkívül sokat tanultak, és az azokat követő helyzetek feldolgozása sok esetben értékesebbnek bizonyult, mint a későbbi győzelmek kivívása. A tanulás és sportolás összehangolása, a klub- és válogatott élet közötti egyensúly megtalálása mellett olyan kérdések is napirendre kerültek, mint az aktív versenysport lezárásnak nehézsége, valamint a saját gyerekek sportra nevelésével járó dilemmák.
 

2015.11.10.

Kapcsolat