Fidelitas Jogi és Közigazgatási Kabinet - Alakuló ülés

„Fontos, hogy az egyetemek diákjai között ne rivalizálás, hanem az azonos értékrendnek köszönhetően egy kölcsönös együttműködés alakulhasson ki, ezzel is segítve egy új típusú közösség létrehozását” - Május 13-án tartotta alakuló ülését a Fidelitas Jogi és Közigazgatási Kabinetje.
Az új kabinetvezető, dr. Illés Boglárka május 13-ra hívta össze a Fidelitas Jogi és Közigazgatási Kabinetjének alakuló ülését, ahol a vezetőség a kabinet iránt érdeklődő tagok számára vázolta fel a kabinetben rejlő lehetőségeket és a következő 2 év főbb célkitűzéseit. Kiemelte azokat a szervezeti kereteket, amelyben a célok elérése érdekében a kabinet tevékenységét szervezni kívánja. Az új jogi kabinet a hangsúlyt az operatívabb, szakmai műhely típusú működésre kívánja helyezni, amely aktívan hozzá tud járulni mind az egyetemi tanulmányok segítéséhez és a jogszabályok társadalmi véleményezéséhez, mind a közvéleményt tematizáló kérdések elemzéséhez és azok jobb megértéséhez.
 
 
Miután dr. Illés Boglárka a rövid és a középtávú terveket is felvázolta, a kabinetvezető-helyettesek bemutatkozásával folytatódott az esemény, akik közül elsőként Kaltenecker Dániel ismertette az elképzeléseit. Elmondta, hogy a kabinetvezető kérésének megfelelően az operatív feladatokért fog felelni a kabinetvezetésben. A pragmatizmus talaján maradva 2 középtávú programot is bemutatott, melyeket ősszel valósít meg majd a Kabinet.
 
 
Végül Szedlacsek Péter kabinetvezető-helyettes ismertette az elképzeléseit, aki szerint fontos, hogy az egyetemek diákjai között ne a rivalizálás, hanem az azonos értékrendnek köszönhetően egy kölcsönös együttműködés alakulhasson ki, ezzel is segítve egy új típusú közösség létrehozását.
 
 
Az ülésen tapasztalható proaktív hozzáállás és visszajelzések bizakodásra adnak okot. A kabinetvezetés tervei szerint a Fidelitas Jogi és Közigazgatási Kabinete egy szakmailag felkészült és a jogszabályok világában tájékozódni képes, arról véleménnyel rendelkező egyénekből álló közösséget fog alkotni.
 
 
A kabinet következő ülésére 2015. május 20-án, 18:00 órakor fog sor kerülni, ahol mindenkinek lehetősége lesz csatlakozni is a kabinethez.
 
Amennyiben érdekel a kabinet munkája, keresd bátran annak vezetőjét az alábbi elérhetőségen: illes.boglarka@fidelitas.hu

Fidelitas Jogi és Közigazgatási Kabinet

2015.05.18.

Kapcsolat