Európai szintre emelte a YEPP a Fidelitas javaslatát

Idei második tanácsülését tartotta, ezúttal Bukarestben az Európai Néppárt ifjúsági szervezete, a YEPP. A május 19-22. között sorra került rendezvényen a Fidelitas kezdeményezésére határozatot fogadtak el a diabétesz megelőzése érdekében teendő széleskörű európai összefogásról.
A YEPP a megszavazott dokumentumban felszólítja a Bizottságot és a Tanácsot, hogy a cukorbetegség, mint közös egészségügyi, társadalmi és gazdasági probléma ellen alkosson stratégiát, és ösztönözze erre a tagállamokat is. Böröcz László, a Fidelitas elnöke a határozat elfogadásával kapcsolatban kiemelte: a kormány ifjúsági szervezete – miután a diabétesz veszélyeire való figyelemfelhívás érdekében csatlakozott a Néppárt kezdeményezésére indított írásbeli nyilatkozattételhez – újabb nemzetközi sikert könyvelhet el, mely a közös európai ügyet szolgálja, ezúttal a kiemelten fontos egészségügy területén. A Fidelitast a tanácsülésen Faragó Csaba, a YEPP alelnöke, és Magyar Ágnes Zsófia, a Fidelitas brüsszeli irodavezetője képviselte.

2016.05.23.

Kapcsolat