Egy petíció, aminek örült az átvevő

Zalaegerszegen működő ifjúsági szervezetek képviselői sajtónyilvános esemény keretében adták át petíciójukat Balaicz Zoltán polgármesterjelöltnek a Városháza bejáratánál. Az eseményen részt vettek a Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal, a Zalaegerszegi Diákönkormányzat, a Zalaegerszegi Főiskolák Egyesülete, a Fidelitas, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség, az Új Nemzedék Központ képviselői.
Bali Zoltán kampányfőnök utalt rá, hogy az őszi önkormányzati választásokra való felkészülés e hónap 9-én vette kezdetét. Mint mondta, a szövetséges ifjúsági szervezetek a Fidesz kampánycsapatával közösen egyeztetve alakították ki a városfejlesztésre tett javaslataikat, amelyek ma kerülnek a nyilvánosság elé.
 
Deák Milán, a Fidelitas városi elnöke által átnyújtott ötletek és igények tartalmazzák többek közt a Wifi-pontok kiépítését, amelyek számos városban már hatékonyan működnek. A fiatalok az átalakítás alatt álló Dísz teret, valamint a szintén megújuló Városi Strandfürdőt és az AquaCytit javasolják többek közt e célra, ily módon lefedve és bővítve a kialakított helyek lehetőségeit. Mint elhangzott, terveik szerint a kor szellemének megfelelő technikai újítás ingyenes igénybevétele még több fiatalt csábít majd e helyekre információszerzés, spórolás és szórakozás céljából egyaránt.
 
 
A megvalósítások másik részét jelentő kezdeményezés a kamasz-felnőtt játszótér kialakítása a sportolni szándékozók ösztönzése céljából, s erre két helyszínt tartanak megfelelőnek. Így az Alsóerdőn lévő napközis tábort, valamint a Városi Sportcsarnok melletti területet.
 
Balaicz Zoltán örömmel vette át a számos építő javaslatot tartalmazó petíciót, majd hangsúlyozta, hogy a sajtótájékoztató helyszíne nem véletlenül esett a Dísz tér közelére, hiszen ezzel is jelezni kívánják, hogy a város vezetése eddig is sokat tett a lényeges célok eléréséért. Fontosnak tartja továbbá, hogy e javaslatok és felvetett elképzelések megvalósításával, Zalaegerszeg még vonzóbb, ösztönzőbb kíván lenni a fiatalok számára. A polgármesterjelölt támogatja a turisztikai koncepció létrehozását az Alsóerdőn, valamint a három javasolt Wifi-pont kialakítását egyaránt. Kiemelte, hogy újabb ifjúsági pályázat segítségével, a Berzsenyi úton kerül sor felnőtt játszótér kialakítására, amely bemutató jelleggel szolgálhat a városban létesülő további ilyen jellegű kezdeményezések kapcsán.  Ezt követőn felkérte Galbavy Zoltán és Bognár Ákos képviselőjelölteket, hogy a tervezett fejlesztések és újítások szakértőiként adjanak tájékoztatást a nyilvánosságnak.
 
Forrás: Zalatáj Kiadó - Török Irén
 

2014.08.16.

Kapcsolat