Árvíz Miskolcon

2010. május 20.

Az árvíz Miskolcot sem kerülte el, amely súlyos károkat okozott. Szerencsére az összefogás megmutatta erejét. A Miskolci Fidelitas is kivette részét a védekezésben. Vasárnap délutántól a fiatalok segítettek a Városgazda Kht. telephelyén homokzsákokat tölteni, melyeket a város több pontjára szállítottak a tűzoltók. Ezeken túl segítettek a város számos pontján többek között Diósgyőrben és a Kilián lakótelepen is. Részt vettek a Miskolc határában lévő autópálya lehajtójánál lévő úgynevezett „zsolcai körforgalom” megvédésében is. Ezt azért kell kiemelni, mert ez egy fontos bevezető út a városba, valamint jelentős teherforgalom koncentrálódik ide, hiszen a szlovák határ felé már csak erre lehet menni az árvíz miatt.

A Miskolci Fidelitas tagjai örömmel áldoztak szabadidejükből arra, hogy segítsenek bajbajutottakon és a városon. Ez a tragédia példásan megmutatta, hogy mekkora ereje tud lenni az összefogásnak és az önzetlen emberbaráti segítségnek.

Küldd el ismerősnek emailben!
Tárgy: Árvíz Miskolcon
Címzett: *
Feladó: *
Megjegyzésed:

További hírek

"Jobb adni, mint kapni" - országos akciót indít a Fidelitas 2012. május 17. 14:39

"Jobb adni, mint kapni" elnevezéssel országos jótékonysági önkéntes akciót indított a Fidelitas. A Fidesz ifjúsági társszervezete olyan gyermekekkel foglalkozó intézmények jelentkezését várja, akik önkéntes fiatalokat fogadnának. A felajánlás keretében a Fidelitas tagjai felújítási munkákkal és gyermekfelügyelettel szeretnék segíteni ezen intézmények életét. A jelentkezést az onkentesseg@fidelitas.hu címre várják.

33 jobboldali ifjúsági szervezet közös nyilatkozata a fiatal munkanélküliséggel kapcsolatban 2012. május 16. 12:13

Az Európai Néppárt ifjúsági szervezete (YEPP) közös nyilatkozatban tette közzé javaslatait a fiatalokat sújtó munkanélküliséggel kapcsolatban. Dömötör Csaba, a szervezet magyar elnöke elmondta: az állásfoglalást 33 jobboldali ifjúsági szervezet fogadta el a YEPP legutóbbi, lisszaboni tanácsülésén. A javaslatok megfogalmazásakor figyelembe vették a tagállami terveket, így a magyarországi Új Nemzedék Programot is. A rendezvény résztvevői találkoztak a portugál miniszterelnökkel, mint az a fenti képen is látható.

Együtt, egymásért - Önkéntes társadalmi akciókat szervez a Budapesti Fidelitas 2012. május 12. 16:47

"A budapesti és a Pest megyei Fidelitas mindig is fontosnak tartotta, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a társadalmi felelősségvállalásra, a szolidaritásra, és az aktív részvételen alapuló közösségépítésre" - mondta Böröcz László, a Fidelitas koordinációs alelnöke az óbudai sajtótájékoztatón. A Közösségi Activity nevet kapta a kezdeményezés, aminek köszönhetően egész Budapest és Pest megye, ki-ki a saját környékén valamilyen közhasznú társadalmi akciót szervezett. A programsorozat egy nagy közös játszótér felújításban csúcsosodott ki Óbudán.