A Mikulás segítőket keres

A Fidelitas Budafok-Tétény csoportja közel 70 kárpátaljai gyermek számára szeretné szebbé és gazdagabbá tenni az adventi ünnepet. Az adományokat, ajándékokat cipős dobozokban várják.
Mindannyian emlékszünk még, milyen izgatottan vártuk az óvodában, hogy megérkezzen a Mikulás, mennyi vers és énektanulás és izgatott sutyorgás előzte meg a nagy belépőt, mikor aztán minden gyereknek izgatottan csilloghatott a szeme, hiszen ott volt a hús-vér Nagyszakállú. Akkor még nem tudtuk, hogy általában ezt a szerepet valamelyik lelkes apuka töltötte be, így a tények nem is zavarták a gyermeki lelkesedést. Ezt az örömet szeretné elvinni a XXII. kerületi Fidelitas a kárpátaljai Mezőkaszony 67 óvodásának és bölcsődésének. Az ukrajnai fegyveres konfliktus miatt Kárpátalján is nehézzé, anyagilag bizonytalanná vált a helyzet, ami a tél közeledtével csak tovább  romlik, ezért a kerületi fiatalok egy csoportja úgy döntött, hogy az önkormányzat korábbi kezdeményezéséhez csatlakozva  Mikulás-akciót szervez.
 
Az akció részleteiről a  www.ciposdoboz.com honlapon olvashatnak a segíteni vágyók. Itt megtalálják az intézménybe járó gyermekek névsorát, nevük mellé pedig a velük foglalkozó gondozók és óvodapedagógusok rövid, pár mondatos jellemzést is tettek, hogy könnyebb legyen az ajándékozók dolga.
 
A kerület vezetése nagy örömmel fogadta ezt a kezdeményezést, ami a közvetlen segítségnyújtás által lélekben is közelebb viszi a Budafok - Tétényieket a mezőkaszonyi emberekhez. Az önkormányzat ezért vállalta, hogy segít a fiataloknak, hogy a Mikulás szánja célba érjen, az adomány Mikulás-csomagok szállítását magára vállalta. A következő napokban, hetekben a fiatalok kezdeményezéséhez tervek szerint újabb felajánlások is kapcsolódnak majd, ezekről menet közben kapnak tájékoztatást a jótékonysági akció iránt érdeklődők.
 
Kérjünk tehát, minden jó szándékú, segíteni vágyó polgártársunkat, hogy regisztráljon a www.ciposdoboz.com oldalon és a hír megosztásával, továbbküldésével biztassa erre ismerőseit is.
 
 
Vigyünk együtt örömet a nehezebb sorsú gyermekek ünnepébe! 

Forrás: budafokteteny.hu

2015.11.15.

Kapcsolat