Emberarcú és kevésbé emberarcú tábor, zsebpénz, ellátás várja a migránsokat Leszboszon. A polgármesternek pedig meggyőződése, hogy 2015-ben az NGO-k és az embercsempészek együtt szervezték az inváziót.

 

Leszbosz szigetére, a 2015-ben indult migrációs válság egyik központi helyszínére szervezett tanulmányutat július 6–9. között az Euró­pai Néppárt (EPP) hallgatói és diákszervezete, az EDS. Tapasztalataikról Losonci Gergely, a Fidelitas állandó EDS-delegáltja számolt be lapunknak. Az EDS-es fiatalok jártak menekülttáborban, találkoztak nem kormányzati szervezetekkel (NGO-kkal), Leszbosz polgármesterével és régiós igazgatójával, valamint a parti őrséggel is.

 

Az 1979-ben az Egyesült Államokban alapított Mercy Corps globális NGO a világ számos válságövezetében jelen van. Leszboszon, mesélte Losonci, ők felelnek a pénzosztásért más szervezetekkel együttműködve, magyarul ők adnak zsebpénzt a menedékkérőknek. Keretük öthatoda uniós forrásokból származik, a maradékot pedig nagyvállalatok, főleg a Microsoft és a Google biztosítja. Egy, csak Görögországban használható, feltöltős bankkártyán havi kilencven eurót adnak a migránsoknak, s eltartottanként még ötvenet. A különböző szervezeteknek és a táboroknak is van adatbázisuk a migránsokról, de ezek nincsenek egységesítve, így még a Mercy Corpsnál is elismerték, hogy akadnak visszaélések. Ami a pénzosztás rendszeréből fakadó problémákat illeti, nemcsak az jelent gondot, hogy vannak, akik többször is felveszik az összeget. Lapunk felvetésére Losonci elmondta, a zsebpénz feltétele a nagykorúság, valamint egy érvényes dokumentum a görög hatóságoktól. Tehát mindenki kaphat pénzt, akit regisztráltak: akár valódi menekült, akár gazdasági bevándorló. „Ez már önmagában ösztönzést jelenthet, hogy még többen induljanak útnak” – jegyezte meg.

 

A Mosaik nevű német NGO képzéseket tart a migránsoknak, van például kézműveskör, ahol táskákat készítenek a mentőmellényeikből, s ezek megvásárlásával lehet őket támogatni. „Szerintem az integráció első lépése az lenne, hogy a menedékkérők elfogadják, Európában a nők és a férfiak egyenlőek” – mondta Losonci, akinek azonnal szemet szúrt, hogy az angolórákat külön tartják a férfiaknak és a nőknek. Mint kiderült, ez elvárás a nyelvtanulók részéről, mindenesetre meglepő, hogy éppen egy német NGO enged a nyomásnak.

 

 

Leszboszon két menekülttábor van, a belügyminisztérium által fenntartott, körülbelül hatezer fős Moria és az önkormányzathoz tartozó nyolcszáz-ezer fős Kara Tepe. A szervezők vélhetően nem akarták, hogy az EDS-es fiatalok Európában hírét vigyék a Moriában látottaknak, így a három sor drótkerítéssel körbevett, zárt táborba nem nyertek bebocsátást. Az azért kintről is látszott, hogy a börtönszerű létesítményben aligha vannak nők, csupa húsz–negyven éves férfiakat láttak.

 

A főleg családosok által lakott Kara Tepe már barátságosabbnak tűnt, egy régebben felújított magyar diáktáborhoz hasonlított. Kara Tepe nyitott tábor, igaz, aki kimegy, jó eséllyel Moriába kerül. A jobb táborban lakásnak szigorú feltételei vannak, az általunk látott másfél oldalas dokumentumon rengeteg szabályt soroltak fel. Nem szabad például tüzet gyújtani, illegálisan üzletelni, pénzt váltani, erőszakot elkövetni, alkoholt és drogokat fogyasztani, és persze be kell tartani a görög törvényeket. Bármilyen szigorú is a szabályozás, a fenntartók óvatosak. Az ételt kiviszik a migránsok lakrészei­hez, a sorban állás közben ugyanis gyakran kialakulnak konfliktusok különböző népek, felekezetek között. Közösségi élet azért van, tartanak például minden héten bulit: persze a nőknek és a férfiaknak külön. A tábor „mélyére” nem jutottak el a látogatók, főleg a közösségi tereket mutatták meg nekik.

 

Felmerül a kérdés, hogyan jutott el Leszbosz a migránsválság kitörésétől a Kara Tepében látott, mondhatni békés állapotokig. Erre a választ az önkormányzat és a parti őrség képviselői adták meg. Tudni kell, hogy Leszbosz nyolc-tíz kilométerre van a török partoktól, és bár más görög szigetek is vannak hasonló közelségben, a 2015-ben érkezett egymillió migránsból 850 ezer Leszboszon ért partot – sőt a legtöbben egyazon városban, Molivóban. A város polgármestere felidézte, hogy bár a szíriai háború 2011 óta tart, 2014 decemberéig naponta mindössze húsz-harminc migráns érkezett hozzájuk, és velük – az önkormányzattal együttműködve – négy NGO foglalkozott. A következő év elején azonban valami megváltozott. Márciusig bezárólag százra nőtt az NGO-k száma a szigeten, ingatlanokat, irodákat vettek, letelepedtek. Érdekes, jegyezte meg a polgármester, hogy ezek közül számos szervezet volt jelen a török és a görög oldalon is. Mindezt még a nagy, tavaszi hullám előtt: márciustól kezdve napi háromezren szálltak partra.
 

 

Ahogyan a parti őrség egyik hadnagya megfogalmazta: ez nem beáramlás volt, hanem szabályos invázió. Naponta több mint száz hajó jött, a négy-öt hajóval rendelkező parti őrségnek esélye sem volt, hogy úrrá legyen a helyzeten. A migránsok esetenként a másfél órás útért háromezer dollárt fizettek, ami, mutatott rá Losonci Gergely, két kínzó kérdést is felvet: honnan volt ennyi pénzünk, és mégis, mennyire óriási üzlet is lehet az embercsempészet.

 

A görög parti őrség szinte lehetetlen feladattal szembesült. Az embercsempészek túlzsúfolt hajóikból már a sekély vízben kiszállították a migránsokat, majd az üres hajóval rendkívül gyorsan el is tűntek Törökország irányába. Amíg migráns van a hajón, nem ütnek rajtuk, tehát a megfordulás és manőverezés néhány másodpercében csaphatott le a parti őrség. Mivel mindössze egy hajójuk volt alkalmas elfogásra, és az is a görög különleges egységé, a hatékonyság sejthető.

 

A polgármester elmondása szerint nem volt sok köszönet az NGO-k jelenlétében: mivel regisztrált migránsonként kaptak uniós támogatást, rögzítették a partra szállók adatait és elengedték a kezüket. Az önkormányzat, az egyház és a helyiek közösen gyűjtöttek ruhát, élelmiszert a migránsoknak, megnyitották az intézményeket előttük. Az NGO-k mindeközben, ha éppen enyhült a hullám, bedobták a vízbe a mentőmellényeket, és azt fotózták a nemzetközi sajtónak – fogalmazott a településvezető. Az önkormányzatnak óriási terhet jelentett az áradat, ők azonban migránsonként mindössze egy eurócentet kaptak uniós forrásból.