Fennállásának 18. évfordulóját ünnepelte a pécsi Fidelitas

A Fidelitas pécsi csoportja 2016. december 12-én megalakulásának tizennyolcadik évfordulóját ünnepelte. A rendezvény elején többek között Beke Zoltán, regionális igazgató, a Fidelitas pécsi csoportjának jelenlegi elnöke, Csizi Péter országgyűlési képviselő, a pécsi csoport volt elnöke és Koszorús László, a pécsi Fidelitas alapító elnöke mondott köszöntőt. A vacsorával egybekötött ünnepségen jelen volt Hoppál Péter, kultúráért felelős államtitkár, Decsi István és Őri László, Pécs alpolgármesterei, valamint a Fidelitas tagsággal rendelkező önkormányzati képviselők.
Fontos, hogy a fiatalok a jobboldalon is megtalálják a saját közösségüket, amit a rendezvény vendégei szerint a legjobban és legsikeresebben mindig is a Fidelitas tudott képviselni, és reményeik szerint ez a jövőben sem fog változni. Ezt igazolja az a tény is, hogy Pécsett a politikai ifjúsági szervezetek közül egyedül a Fidelitasnak sikerült 1998-as megalapítása óta megszakítás nélkül működnie.
 

Kitértek arra is, hogy a Fidesznek kulcskérdés, hogy a jövőben is legyenek olyan fiatalok, akik hisznek a nemzetben, a keresztény és az európai értékekben és megvan bennük a tettvágy, hogy előre vigyék Magyarországot.
 

2017.01.03.

Kapcsolat