Fidelitas Közéleti Akadémia 2016/17 – Második hétvége

A Fidelitas Közéleti Akadémia 2016/17-es évfolyamának szakmai, személyiségfejlesztő és kommunikációs tréningje november közepén folytatódott. A résztvevőknek Pindroch Ferenc, újságíró, egyetemi oktató, Pindroch Tamás, televíziós műsorvezető, Rákay Philip, televíziós műsorvezető, prof. Dr. Németh Erzsébet, logopédus, pszichológus, egyetemi tanár, valamint Hanczár János, író, újságíró, logopédus, beszédtechnika tanár, kommunikációs fejlesztő tréner tartott előadásokat.
November 11-én, pénteken  Budapesten vette kezdetét a tréning, a csoport tagjai egy televízió stúdióban is kipróbálhatták a korábban tanultakat, egy általuk választott témában aktuálpolitikai kérdésekkel tarkítva ülő és álló interjúkat készített velük Pindroch Tamás, majd a felvételeket Pindroch Ferenccel és Rákay Philippel közösen kielemezték. A videó-elemzés révén rengeteg tapasztalatot szerezhettek a képzésben résztvevők arról, hogyan kell felkészülni a hasonló beszélgetésekre, mire kell figyelni egy stúdiófelvétel során és milyen gyakori hibákkal találkozhatnak.
 


Az előadások szombaton Tihanyban folytatódtak, ahol Németh Erzsébet az asszertív, önérvényesítő, határozott kommunikációról tartott előadást. A képzésben résztvevők szituációs gyakorlatokon keresztül próbálhatták ki a különböző viselkedésmintákat és kommunikációs technikákat. Németh Erzsébet felkészítette a fiatalokat az élő adásban való szereplésre és a híradós riport sajátosságait is ismertette.
 

 

Később Hanczár Jánossal folytatódott a hangképzés, beszédtechnika tréning, majd vasárnap Pindroch Ferenccel elemeztek még néhány videó-felvételt a résztvevők.
 


Februárban közéleti találkozóval folytatódik a Közéleti Akadémia.

2016.11.14.

Kapcsolat