Az MSZP még mindig képtelen feldolgozni a múltját

Az MSZP a napokban megtagadta, hogy együtt ünnepelje az országgal az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóját. Mindezt azzal indokolja, hogy a kormánypártok nem elég demokratikusak. Mindez a kommunista párt utódszervezetétől furcsán hangzik, kiváltképp, hogy máig nem tudott megküzdeni 1956 örökségével. Ráadásul úgy tűnik, nem csak ’56 örökségével nem tud az MSZP mit kezdeni, de 2006. október 23-a emlékével sem.
Annak ellenére, hogy egy tíz évvel ezelőtti október 23-án a Gyurcsány-kormány rendőrsége egy megemlékezésen lőtte ki békés emberek szemét, a szocialisták most újra volt vezetőjükkel készülnek tüntetni.

Az MSZP máig képtelen feldolgozni a múlt bűneit. Pedig sokan azt hittük, hogy Gyurcsány Ferenc távozásával a szocialisták végre legalább a nagy nemzeti ügyekben az ország mellé állnak. Mi azonban soha nem adjuk fel. Arra kérjük az MSZP-t és annak vezetőit, hogy ne tegyék tönkre az évfordulót, ünnepeljék együtt az országgal a magyar szabadságot!

Fotó: mandiner.hu

2016.10.18.

Kapcsolat