Érden járt a hatodik állomásához érkező SEGÉDKEZEK

2016. szeptember 10-én folytatódott a Pest megyei Fidelitas utazó akciósorozata, a SEGÉDKEZEK. Ezúttal Érden végeztek közhasznú munkát a fidelitasos fiatalok, akik a város egyik gyalogos aluljáróját festették ki.
Az akciósorozat a fiatalok figyelmét kívánja felhívni a társadalmi felelősségvállalásra, valamint az aktív részvételen alapuló közösségépítésre. A cél eljutni a lehető legtöbb Pest megyei településre és budapesti kerületbe, ahol a résztvevők különböző közösségi terek karbantartásával, felújításával kívánják a helyi közösségek érdekeit szolgálni.

 


A munkában részt vettek a Fidelitas érdi, biatorbágyi, budapesti, dunakeszi, pócsmegyeri és tárnoki tagjai. Jelen volt Bodrogi Richárd a Humán Kabinet vezetője, Illés Boglárka a Jogi és Közszolgálati Kabinet vezetője, Szente Olivér a Pest Megyei Választmány elnöke és Vincze Géza a Fidelitas alelnöke. Külön köszönet illeti Érd Megyei Jogú Város polgármesterét T. Mészáros Andrást, aki a festékek és az eszközök gyors beszerzéséről gondoskodott, annak reményében, hogy ezzel a város is hozzájárul a terület rendbetételéhez. A polgármester elismerően nyilatkozott a helyi televíziónak a fiatalok munkájáról és példamutató tevékenységükről.

A SEGÉDKEZEK utazó akciósorozat ezzel nem ért véget, hiszen még sok település áll előttünk, ahol szeretnénk felhívni a figyelmet a közösségi munka fontosságára, és teremtő erejére.

2016.09.12.

Kapcsolat