Kós Károly tábor Zeteváralján

A Kárpát-medence minden részéről érkeztek fiatalok Zeteváraljára a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) egyhetes szülőföldkutató és honismereti táborába. A szeptember 2. és 9. közötti rendezvényen a Fidelitast Jakab Jácint, országos alelnök képviseli.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet a magyar jövő tudatos kiépítését igyekszik a maga eszközeivel segíteni. Tagjai úgy gondolják, eredményes nemzetstratégia csak egységes magyar nemzeti rendszerben, a Kárpát-medencei tömb- és szórvány-, valamint a diaszpórában élő magyarsággal közösen vihető végbe. E gondolat mentén hirdették meg Kós Károly-pályázatukat a Kárpát-medencében vagy a világon bárhol élő 18 és 35 év közötti magyar fiatalok számára, akik érdeklődnek a szülőföldön való megmaradás és gyarapodás kérdései iránt.

A pályázatra való jelentkezéshez egy motivációs levélre, valamint egy ajánlásra volt szükségük a fiataloknak, amelyet például közösségszervezőtől, tanártól, kórusvezetőtől, plébánostól kérhettek. Ezek alapján választották ki azt a hatvan fiatalt, aki részvevője lehet a Zeteváralján jelenleg zajló szülőföldkutató és honismereti tábornak. A feltételek szerint a tábor részvevői a 18–35 éves korosztály tagjai lehetnek, de nagy részük húszas éveiben jár. A Kárpát-medence minden részéről érkeztek, zömmel az anyaországból, de vannak Erdélyből, Felvidékről is, valamint akadnak olyanok, akik tartósan külföldön éltek, és bár kiválasztásuknál ez nem volt szempont, a szervezők örülnek az ilyen részvevőknek is, mert megoszthatják tapasztalataikat társaikkal. A tábor célja, hogy az NSKI a részvevők segítségével kidolgozzon egy olyan nemzetstratégiát, amely elősegítheti a szülőföldön maradást és csökkentheti az elvándorlást. Ennek érdekében a tábor tagjai délelőttönként képzést kapnak arról, hogy miként lehet felmérni a migráció legfőbb okait. Az előadásokat az NSKI munkatársai – szociológusok, néprajzkutatók, történészek, gazdaságpolitikai szakemberek – tartják, és a 10–11 fős csoportok tevékenységét is egy-egy kolléga irányítja, aki segít a közös munkában – tudtuk meg Molnár Gergelytől, a tábor egyik szervezőjétől. Ugyanakkor minden délután gazdasági, oktatási, művészeti és kulturális szakemberekkel tartanak kerekasztal-beszélgetéseket – magyarázta.

Jakab Jácint, a Fidelitas országos alelnöke is tartott egy rövid előadást, arra biztatta az erdélyi fiatalokat, hogy bátran maradjanak a szülőföldjükön, a magyar kormány ugyanis igyekszik megadni minden támogatást a boldogulásukhoz. 


Arra a kérdésre, hogy miért esett éppen Erdélyre a választás, amikor táborhelyszínt kerestek, Molnár Gergely válaszolt. Egyrészt pontosan a festői környezet miatt. Szerették volna olyan helyre hozni a fiatalokat, amit még sokan nem láttak – még az anyaországiak sem, a felvidékiek pedig még kevesebben – és érdemes megnézni. Másrészt szimbolikus oka is van, ugyanis a Nemzetstratégiai Kutatóintézet mindig nagy felelősséget érzett Székelyföld mint a legnagyobb határon túli és leginkább tömbszerű magyarlakta terület iránt – több kollégájuk is van innen. Emellett pedig nem titok, hogy a kivándorlás Székelyföldet súlyosabban érinti, mint az anyaországot, ezért a szervezők úgy vélik, itt kell leginkább foglalkozni a jelenséggel és annak okaival.Az előadások mellett a fiatalok terepgyakorlatokra mennek, majd a tanultak alapján otthon, saját közösségükben készíteniük kell egy kis videót, illetve interjúkat. A kész munkákat aztán október közepéig kell beküldeniük az NSKI-hez, ahol a szervezők tervei szerint ezekből egy viszonylag reprezentatív felmérést lehet majd végezni az elvándorlás problémájáról.

Forrás: szekelyhon.ro – fidelitas.hu

2016.09.06.

Kapcsolat