Bojkott és kettős mérce a SZIN-en a politikai ifjúsági szervezetek kapcsán?

Politikai alapon válogat Botka László a SZIN-en? – tette fel a kérdést Nemcsik Mátyás, a Fidelitas országos alelnöke, valamint Korponyai Ernő, szegedi csoportelnök csütörtöki sajtótájékoztatójukon, miután idén hivatalosan egyetlen párt ifjúsági szervezete sem lehetett jelen a rendezvényen, de az MSZP ifjúságpolitikai szervezetének, a Societasnak helyi vezetői mégis kint voltak, sőt olyan egyesület is meghívást kapott a civil faluba, amelyik alapító okirata szerint is politikai célokra jött létre.
Idén a Fidelitas is éppúgy elutasító választ kapott a Szegedi Ifjúsági Napok szervezőitől, mint a többi ifjúságpolitikai szervezet; nem vehettünk részt a SZIN-en. Nemcsik Mátyás, a Fidelitas országos alelnöke emlékeztetett, több mint egy évtizedes hagyomány, hogy a különböző pártok ifjúsági tagozatai, partnerszervezetei – függetlenül attól, hogy a politikai paletta melyik oldalához tartoznak – saját költségükön megjelenési lehetőséget kaphatnak a Szegedi Ifjúsági Napok területén, az erre a célra kijelölt helyen. Egy-egy fesztiválnapon több száz, esetenként több ezer fiatal ismerkedhetett meg politikai programokkal, a demokratikus vitakultúrával. Jól megfért egymással liberális és konzervatív, szocialista és kereszténydemokrata.

Idén a Botka László által kézivezérelt cégvezető kitiltotta a politikai ifjúsági szervezeteket a Szegedi Ifjúsági Napokról, ott – hivatalosan „civilként” – csak a polgármesteri kabinethez, illetve az MSZP ifjúsági szervezetéhez kötődő szereplők vehettek részt, természetesen az önkormányzat, a város cége, vagyis a szegedi adófizetők pénzén. Botka László nem tűri a kritikus hangot, idén látszólag cenzúrázta az ifjúsági napokat. A Fidelitas országos alelnöke vizsgálatra kérte fel a várost, szeretnék ugyanis tudni, hogy miért bojkottálták a politikai ifjúsági szervezeteket. 

 

 

 

Korponyai Ernő, a Fidelitas szegedi csoportjának elnöke szerint egy jól működő demokráciában meg kell adni a szabad véleménynyilvánítás lehetőségét pártpolitikai nézetektől függetlenül mindenkinek, ám ezt a polgármester és párttársai nem így gondolták, egypárti politikai reflexek vezérlik őket, nem tűrnek semmilyen ellenvéleményt. Emlékeztetett rá, hogy az első, 1968-as SZIN cenzúramentes volt, hovatartozástól, politikai nézettől függetlenül léphettek fel a meghívott előadók. Szeged Város Önkormányzata 2003-tól vette át az irányítást az ifjúsági napok felett, ahol már többször megtörték ezt a hagyományt, ellentmondva az alapítók elképzeléseinek.

Azt is elmondta, hogy idén a részvétel meghívásos alapon működött. Olyan egyesületek vehettek részt a rendezvényen, akiket a szegedi városvezetés, a szegedi ifjúsági ház meghívott. Ezek a csoportok nyolc darab napijegyet, kettő darab heti bérletet, illetve helyet kaptak, többnyire faházzal. Ennek a költsége eléri a 100.000 forintot egyesületenként. A kitelepülők közül többet nyilvánvalóan politikai céllal alapítottak, volt olyan is, amelyben vezető tisztséget tölt be helyi Societas vezető és találtunk olyan egyesületet is, ami végrehajtás alatt áll, adószámukat törölték. Ezek az emberek közpénzen mentek ki politizálni, úgy, hogy hivatalosan nem lehetett volna megtenni azt. Kivonult a helyi szélsőjobb is, ők nem is álcázták magukat, nyíltan osztogatták politikai szóróanyagaikat - mondta el a szegedi csoportelnök. 

A Fidelitas szegedi csoportja azt szeretné tudni, hogy milyen alapon tiltották ki őket, miközben ők a belépők és bérletek vásárlásával bevételt hoztak volna a rendezvénynek, a városnak. „Hogy lehet az, hogy ma Szegeden kettős mércével mérik az egyesületeket, miközben a legvadabb kommunizmus idején, a fesztivál alapításakor cenzúramentes volt a SZIN?” – vetette fel Korponyai. Azt szeretnék, hogy a jövő évi rendezvényen politikai hovatartozástól mentesen részt vehessenek a pártok ifjúsági szervezetei, amennyiben megfelelnek a szervezők által támasztott követelményeknek.

Botka László már megbukott az országos politikában. Azért váltotta le saját pártja, mivel nem tűrte jól a kritikus hangokat. Látjuk, hogy nem tanult belőle, márpedig a szegediek is ugyanígy fognak eljárni, ha nem okul az esetből - tette hozzá a szegedi csoport elnöke.

Forrás: szegedma.hu - fidelitas.hu

 

 

 

 

2016.09.01.

Kapcsolat