Újabb országos adománygyűjtést indított a Fidelitas

Újra adománygyűjtő akciót szervez a Fidelitas, idén a kárpátaljai nehéz sorsú árva és elhagyott gyermekeknek gyűjtünk – jelentette be Vincze Géza, a Fidelitas nemzetpolitikáért felelős alelnöke, valamint Péli Nikoletta, regionális igazgató közös csütörtöki sajtótájékoztatójukon.
A Fidelitas számos adománygyűjtési akciót szervezett az elmúlt években – emlékeztetett Vincze Géza, aki arról is beszélt, hogy tavaly a kárpátaljai magyar fiatalok megsegítésére indított gyűjtést a szervezetünk együttműködve a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ifjúsági szervezetével.

A kárpátaljai lakosság komoly nehézségekkel küzd a mindennapokban, az ukrajnai háborús konfliktus erősen kihat az életükre – fogalmazott. Kifejtette, az ukrán fizetőeszköz erősen devalválódott, a közüzemi díjak folyamatosan emelkednek, ezért a Fidelitas úgy gondolta, hogy nem maradhat tétlenek.

Az adománygyűjtés tavaly három pilléren nyugodott. Elindítottuk a karpataljaert.hu oldalt, ahol átutalással lehetett pénzt felajánlani, országos süteményvásárokat rendeztünk, és az akciót jótékonysági koncerttel zártuk. Hat hónap alatt országszerte több mint 30 akciót rendeztünk, 2,4 millió forintot gyűjtöttünk össze – tájékoztatott a részletekről. Ezt a pénzt a Kárpátaljai Kulturális Szövetség jótékonysági alapjának juttattuk el – idézte fel. Vincze Géza bejelentette, hasonló akcióval idén is készül a Fidelitas.


Péli Nikoletta regionális igazgató elmondta, az idei akció célja a kárpátaljai árva és elhagyatott gyermekek megsegítése. Kárpátalján közel 1500 gyermek nevelkedik állami intézetben – ismertette. A Sámuel Alapítvány célja, hogy a kárpátaljai árva és elhagyott gyermekek számára szerető családot, biztonságos otthont találjon. Az alapítvány az elmúlt 15 évben 8 családtípusú gyermekotthont és 1 befogadó családot hozott létre, több mint 70 gyermek számára biztosított az egészséges testi, lelki fejlődéshez szükséges körülményeket, tisztességes neveltetést.

A családtípusú gyermekotthonok nevelőszülői saját gyermekük mellé fogadnak be állami gondozásban lévő gyermekeket. Az alapítvány a meglévő otthonuk felújításában, illetve új ingatlan megvásárlásában segíti őket, valamint szakmai tanácsadás, továbbképzés és különböző programok segítségével nyújt mentális támogatást a családoknak.

Péli Nikoletta elmondta, a korábbi évhez hasonlóan idén is a www.karpataljaert.hu oldalon keresztül lehet adakozni, de több kisebb helyi akciót is terveznek a fidelitasosok. Az alszámlánkon összegyűlt pénzt az adománygyűjtés végén a Sámuel Alapítványnak juttatjuk el. Ők az adományokat a kárpátaljai árva és elhagyott gyermekek megsegítésére, család típusú gyermekotthonok létrehozására, az azokban nevelkedő gyermekek testi, lelki fejlesztésére használják.

Reméljük, az idei akció is legalább olyan sikeres lesz, mint a tavalyi és sok gyermek arcára tudunk örömöt varázsolni - emelte ki Péli Nikoletta.

Forrás: fidesz.hu - fidelitas.hu
 

 

 

2016.08.25.

Kapcsolat